HÍREK

Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: amit a Duna Aszfalt TLC csapatáról tudni kell

2020-02-29

Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: amit a Duna Aszfalt TLC csapatáról tudni kell

Vasárnap 17 órától a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában listavezető csapatunk a 17. helyen álló Duna Aszfalt Tiszakécskei LC együttesét fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A jelen:

Két év, két bajnoki cím. 2017-ben a megyei I. osztályban, 2018-ban az NB III-ban végzett az első helyen a Duna Aszfalt TLC, így a magyar futball második vonalába jutottak. Az NB II tavalyi kiírásban a 15. helyen végeztek, 11 ponttal előzték meg a már kieső pozícióban végző Ceglédi VSE-t.

A Merkantil Bank Liga idei pontvadászatában a 25. forduló után - ami valójában 24 lejátszott mérkőzést jelent - a 17. helyen állnak 25 ponttal - 7 győzelem, 4 döntetlen, 13 vereség a mérlegük. 25 megszerzett pontjukkal mindössze négy egységgel előzik meg a már kieső pozícióban álló Szombathelyi Haladást.

Találkozóikon 23 gólt lőttek, ami a harmadik legkevesebb a ligában, náluk kevesebbszer csak a Szolnoki MÁV FC (20) és a Vác FC (12) talált az ellenfelek kapujába. A védelmük a második legrosszabb a bajnokságban, 43 alkalommal kapituláltak, és csak a sereghajtó váciakat (44) előzik meg ebben a rangsorban.

A tiszakécskeiek a tavaszi négy forduló során a megszerezhető 12 pontból 4-et gyűjtöttek be. A WKW ETO FC Győr elleni hazai vereség után szintén saját közönségük előtt döntetlent játszottak a Kazincbarckikával. A harmadik tavaszi fordulóban a szünetben még vezettek Angyalföldön, végül 3-1-re kikaptak a Vasastól. Az első idei sikerüket a legutóbbi játéknapon aratták, mikor 2-1-re megverték a vizitáló Nyíregyháza Spartacus FC-t.

A bajnokság során lőtt 23 góljukon 14 játékos osztozik, a házi góllövő lista élén Kardos Norbert, Kirchner Krisztián és Puskás Zoltán áll, mindhárman 3-3 gólt lőttek.

Keretükben szinte egy csapatra való olyan játékos van, akik rendelkeznek NB I-es múlttal: Varga Ádám, Horváth Adrián, Sváb Dániel, Máté János, Lukács Dániel, Preklet Csaba, Temesvári Attila, Farkas Norbert, Tóth Barnabás, Ludánszki Bence.

Csapatunk kölcsönjátékosaként a Bács-Kiskun megyei alakulatnál szerepel Szuhodovszki Soma, aki az idei szezonban 20 alkolommal kapott lehetőséget a szakmai stábtól, ebből tizennégyszer kezdőként.

A tiszakécskeiek vezetőedzője az 52 éves Virágh Ferenc, aki az elmúlt esztendő novemberében Simon Antalt váltotta a kispadon. Munkáját Nagy Zsolt és Vellai Áron segíti, a sportigazgató pedig Nyilas Elek.

Ősszel a 7. fordulóban, szeptember első napján Tiszakécskén 3-0-ra győztük le a hazaiakat. Góljainkat Bognár István, Vass Patrik és Lencse László szerezte.

A mérkőzésre elővételben már megvásárolhatóak a jegyek, ahogy több hazai bajnokira, és a Dorogi FC elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóra is - részletek itt!

Csapatunk a Tiszakécskével mérkőzött az NB I-ben és az NB II-ben is:

NB I:

1997. augusztus 2.
MTK FC–Tiszakécske FC-Eurobusz 5-2 (4-1)

1998. március 14.
Tiszakécske FC–MTK Hungária FC 0-0

NB II:

1994. november 5.
Tiszakécske FC–MTK 0-1 (0-0)

1995. május 28.
MTK–Tiszakécskei FC 1-2 (1-1)

2019. szeptember 1.
Duna Aszfalt TLC–MTK Budapest 0-3 (0-1)

MTK Budapest: Somodi Bence - Nagy Zsombor, Pintér Ádám, Varju Benedek, Fülöp Noel - Kata Mihály, Palincsár Martin, Bognár István (Kanta József) - Schön Szabolcs (Szatmári István), Lencse László, Vass Patrik (Katona Máté). Vezetőedző: Michael Boris.

Gólszerzők: Bognár István, Vass Patrik, Lencse László (11-esből).

A mérleg:

NB I:
2      1      1      0          5 - 2         4    (67 %)

NB II:
3      2      0      1          5 - 2         6    (67 %)

ÖSSZESEN:
5      3      1      1        10 - 4       10     (67 %)

A Duna Aszfalt TLC labdarúgásának múltja:

A tiszakécskei futball históriája a múlt század harmincas éveinek végén kezdődik - akkor, amikor az 1938-as franciaországi világbajnokság magyar ezüstérme hatására sorra alakultak a futball csapatok szerte az országban. Az Újkécskei MOVE 1939-1940-ben a Szegedi Alosztály, II. osztályának Északi csoportjában (járási II. osztály) játszotta első bajnoki találkozóit.

A labdarúgócsapat az 1950-es évektől a '90-as évekig szinte mindig a Bács-Kiskun megyei első osztályban szerepelt váltakozó eredményességgel. Ebben az időszakban nem csak az eredményesség, de a gárda neve is gyakran változott: Újkécskei MOVE, Újkécskei SE, Újkécskei KIOSz, Tiszakécskei KIOSz, Tiszakécskei SK, Tiszakécskei Traktor, Tiszakécskei Bástya, Tiszakécskei Permetezőgépgyár, Tiszakécskei KSK, Tiszakécskei VSE.

A tiszakécskei labdarúgás felemelkedése a kilencvenes években történt, amikor a csapat a megyei első osztályban meghatározóvá vált, majd az 1992-1993-as bajnokságban már az NB III Alföldi csoportjában játszottak, s bajnokok lettek. A sikerek hatására egyre többen, vállalkozók, cégek álltak a Tiszakécskei VSE mögé, ami 1993-tól már Tiszakécskei Futball Club néven működött és később országszerte ismert lett.

1996-1997-ben a csapat megnyerte az NB II-es bajnokságot, és felkerült az első vonalba. Egy év NB I-es szereplés után azonban búcsúzniuk kellett, s 1998-1999-ben újra az NB II-ben szerepelt a gárda.

1999-ben Ceglédre került át a Tiszakécske FC játékjoga - emiatt újjá kellett szervezni a labdarúgást Kécskén. Ezt a feladatot a Városi Önkormányzat vállalta magára 2000-ben. A csapat az évek során a megyei harmadik vonalból került fel a megyei I. osztályba, ahol meghatározó szereplő lett. 2016-2017-ben az első helyen végeztek, s feljutottak a magyar bajnokság harmadik osztályába.

2017-2018-ban a Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE bajnok lett az NB III-ban is, és így a Nemzeti Bajnokság második ligájába kerültek, ahol jelenleg is szerepelnek a sárga-kékek.

A mérkőzésre elővételben már megvásárolhatóak a jegyek, ahogy több hazai bajnokira, és a Dorogi FC elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóra is - részletek itt!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman