HÍREK

Amikor az élénkvörös hajú, állandóan mosolygó Heves Judit belevág mondandójába, rájövök az élő kék-fehér történelem ül velem szemben, a Hungária körúti stadion irodájában. El sem hiszem, mióta áll a klub alkalmazásában. Ennek ellenére tíz évet – de lehet, hogy többet – letagadhatna életkorából, a dinamizmusát pedig a huszonévesek is megirigyelhetnék. Amikor megtudom, hogy nyugdíj mellett dolgozik, már tényleg nem akarok hinni a fülemnek.

– 1972. szeptember 1-jén kezdtem el dolgozni itt az MTK-ban. Édesapám elnök-helyettes volt a klubban közel húsz évig, tehát mondhatjuk, hogy beleszülettem a kék-fehér életérzésbe. Bejártam a híres, nevezetes Bajza utcai klubházba is, amit nagyon szerettem. Mondhatom, hogy szinte evidens volt, nekem az MTK-ban kell elkezdenem dolgozni.

– A szó jó értelmében vett „mindenes” vagy a klubnál.

– Mindenkit ismerek, mindenkinek próbálok segíteni, amiben csak tudok. A legkülönfélébb ügyekben kérik a segítségemet, de ez egyáltalán nincs terhemre. Akinek kell, annak a hétköznapi ügyintézésben segítek, másoknak szinte a pótanyukája vagyok, ha éppen arra van szükség.

–  Milyengondolatok járnak a fejedben, amikor látod, hogy a korábbi ifjú focisták meglett családapaként, őszülő halántékkal térnek vissza a klubhoz?

– Furcsa dolog ez, de ilyen az élet. Mindenki játékosként van a fejemben, én úgy őrzöm meg őket az emlékezetemben. Ma pedig ezekkel a játékosokkal legfeljebb megbeszéljük, mi van a gyerekekkel, az unokákkal.[image]

– Egy héten hány kérdéssel fordulnak hozzád a szurkolók?

– Nem számolom, de gyakran csöng a telefon, az biztos. Lehet, hihetetlenül hangzik, de nekem negyvenkét év alatt soha senkivel nem volt konfliktusom, ami igaz a szurkolókra is. Kölcsönös tisztelet és szeretet jellemzi a viszonyunkat, így szívesen válaszolok a kérdésekre és segítek, amiben csak tudok.

– Hogy jössz ki a jelenlegi stábbal, a játékosokkal?

– Olyan régi ismeretség ez szinte mindenkivel, hogy már-már családtagként viszonyulunk egymáshoz. Tényleg nem elcsépelt frázis ennek alapján, hogy az MTK nagy család. Az új „családtagokkal” is hamar megtaláljuk a közös hangot, így tényleg csak a legjobbakat mondhatom a klubbon belüli hangulatról.

– Volt valaha személyes kedvenced a játékosok közül?

– Ez nehéz kérdés, mert persze mindig vannak olyanok, akikkel jobban megtalálja az ember a hangot, fiatalabb koromban pedig azért „bandáztunk” is együtt a csapattal. A legjobban talán akkor fogalmazok, ha azt mondom sokakkal alakult ki baráti, bizalmi viszony az évek során, ami a mai napig is tart.

– Neked is élethosszig plusz egy éves a szerződésed, mint Garami Józsi bácsinak?

– Remélem, hogy igen. Az mindenesetre nagyon jólesett, hogy amikor elértem a nyugdíj korhatárt és megkérdeztem Domonyi László klubigazgatót, hogy továbbra is számít-e munkámra, gondolkodás nélkül igennel felelt. Ennek kapcsán érdekes történet még, hogy mikor elmentem a nyugdíjintézetbe a papírjaimat leadni, rámförmedt az ügyintéző, mit képzelek, hogy egyetlen lappal állítok ide. Kicsit rácsodálkozott, amikor mondtam, nekem ezen az egy lapon rajta van az összes munkahelyem és az egész életem.