HÍREK

Ilyen Európa-bajnokságra számított?
- Nem! – vágta rá Nikolai Alho, az MTK Budapest 13-szoros finn válogatott védője, aki interjút adott a Nemzeti Sportnak. – Tele van meglepetésekkel a torna, s még csak a negyeddöntők következnek! Hihetetlen élményekkel lettem gazdagabb, de olyanokat is átéltem, amelyeket senkinek sem kívánok.

Gyanítom, a Dánia elleni mérkőzésen történtekre gondol...
- Pontosan. Mivel sérülés miatt nem neveztek a találkozóra, a kispadok mellől néztem a meccset. Kemény, izgalmas összecsapás volt, aztán Christian Eriksen hirtelen összeesett... Ez volt a legmegdöbbentőbb történés, amelyet futballpályán átéltem. Amint földet ért, éreztem, hogy nagy a baj. Az a pillanat olyan volt, mintha megállt volna az idő. Hátborzongató volt, hogy húszezer ember foglalt helyet a lelátón, mégis síri csönd honolt a Parkenben. Családapaként egyből átéreztem a feleségének és a gyermekeinek a helyzetét. Be kell látnunk, sajnos ez is megtörténhet a labdarúgásban, még egy olyan magasan jegyzett játékossal is, mint Eriksen. Mindent más megvilágításba helyezett az ő esete, akkor és ott nem a futball volt a legfontosabb.

Ilyen felkavaró esemény után hogyan voltak képesek folytatni a mérkőzést?
- Nem csak a dán játékosoknak, nekünk is sokkoló volt, ami történt, ijesztő volt a helyzet. Csapatkapitányunk, Tim Sparv közvetítette az álláspontunkat az UEFA delegáltjai felé: mindent megteszünk, amit a dánok kérnek. Ha a folytatás mellett döntenek, folytatjuk, ha abba akarják hagyni, abbahagyjuk. Sokáig csak vártunk és vártunk, ellenfelünk ugyanis mindaddig várni akart, amíg valami jó hír nem érkezik Christianról. Később a delegálttól megtudtuk, hogy jobban van, s azt szeretné, ha folytatódna a mérkőzés. Úgy éreztem, mintha egy filmben lettünk volna, nehezen szavakba önthető, milyen volt ezt átélni. A folytatás mindenkinek nehezére esett, s noha senki sem akart a pályán lenni, a játékosok eleget tettek a kérésnek.

Mennyire tudtak örülni a győzelemnek?
- Nagyon bizarr volt a meccs után megélt érzelmi kavalkád. Történelmi győzelmet arattunk, megnyertük Finnország első Európa-bajnoki mérkőzését, de senki sem ünnepelt, csak csöndben ültünk az öltözőben, mindenki sokkhatás alatt volt. Nem éreztük helyénvalónak az ünneplést, mert ez a helyzet túlmutatott a labdarúgáson. A szurkolókkal is csak keveset mutatkoztunk, másnap sem pótoltuk a mulatozást.

Az Oroszország elleni mérkőzésről, még ha vereséget is szenvedtek, talán könnyebben beszél.
- Valóban, az a meccs már csak a futballról szólt. Oroszország ellen több helyzetünk volt, mint Dánia ellen, jobban játszottunk ellenfelünknél, de még többet kellett volna kihoznunk magunkból. Ha egy pontot szerzünk, nyolcaddöntőbe jutunk, de nem így lett. Igazat kell adnom azoknak a kritikáknak, amelyek szerint nem voltunk elég bátrak. Dolgoznunk kell azon, hogy ne csak a védekezésre, hanem a támadásépítésre is kellő energiát összpontosítsunk, ez kell ugyanis a szintlépéshez.

Belgium ellen aztán eljött a várva várt pillanat, pályára lépett az Európa-bajnokságon.
- Kivételes mérföldköve volt a pályafutásomnak, húsz percet játszottam a világ egyik legerősebb válogatottja ellen. Örültem a lehetőségnek, amit kaptam, hiszen a torna előtt úgy tűnt, lemaradhatok az Eb-ről. Az Észtország elleni előkészületi meccsen – noha nem volt tervben, hogy pályára lépek, – csereként nyolc percet játszottam, s az első párharcnál rám esett az ellenfél játékosa, kibicsaklott a bokám. Nagy volt az ijedség, mert az orvos négy-hat hét kihagyást jósolt. A mihamarabbi felépülés érdekében napi hat órát készültem a fizioterapeutákkal, fájdalomcsillapítókat szedtem és bekötöztem a lábamat. Szerencsére az oroszok elleni meccsen már a kispadon ülhettem, Belgium ellen pedig játszhattam, ami felejthetetlen volt.

Ez az Eb-meccs volt pályafutása legnagyszerűbb élménye?
- Az egyik biztosan. Pályafutásom csúcsa az volt, amikor a Rapid Wien ellen szerzett gólommal jutottunk be a HJK Helsinkivel az Európa-ligába, először a klub történelmében. A nemzeti csapatban viszont minden kétséget kizáróan ez volt a legmeghatározóbb élményem. A meccs után mezt cseréltem Dries Mertensszel, az is örök emlék marad. Ha nincs a sérülésem, elképzelhető, hogy több időt töltök a pályán, de elfogadtam a helyzetem, elégedett vagyok a tornával.

Mennyire követte a magyar válogatott szereplését?
- Az összes mérkőzését láttam, örültem a sikerének. Különösen korábbi csapattársam, Schön Szabolcs teljesítménye töltött el jó érzéssel. Remekül játszott, a portugáloknak lőtt gólja után majd kicsattantam az örömtől, de sajnos les címén érvénytelenítették a találatot. A csapattársaim meglepődtek, milyen jó a csapat a magyar, s hogy milyen sokan játszanak a hazai bajnokságban. A magyar és a finn válogatott is megmutatta, számolni kell vele, jó játékosokból áll, akik képesek helytállni, mindkettő nemzet nagy lépést tett előre ezen az Eb-n.

Forrás: nso.hu