HÍREK

– Hét éve vagyok az MTK kapusedzője. Az elején természetesen meg kellett szoknom az itteni viszonyokat, hiszen harminc esztendőn át éltem le a Ferencváros kötelékében, de ma már remekül érzem magam kék-fehérben, és igazi szakmai elismerés, hogy Garami József munkáját segíthetem.

– Mégis mi vezetett ahhoz, hogy elhagyd a Ferencvárost?

– Ha diplomatikusan szeretnék fogalmazni azt mondanám, az akkori klubvezetés nem igazán honorálta a klubhűséget. Viccesen azt szoktam válaszolni erre a kérdésre, hogy elcseréltek Kakas Lacira, akivel valóban pozíciót váltottunk, hiszen utánam ő irányította a kapusok felkészítését a zöld-fehéreknél.

– Köztudott, hogy a kapusok világa teljesen más, mint a mezőnyjátékosoké. Ennek alapján a felkészítésük is sokban különbözhet a pálya többi részén futballozókétól.

– Ez természetesen így van. Nemcsak a gyakorlatok különböznek, hanem a miénk igazi összetartó mikro-közösség, amely eltérő figyelmet igényel. A négy-öt kapus teljesen más típusú felkészülést végez, mint a mezőnyjátékosok, rengeteget elemzünk, beszélgetünk. Biztos vagyok benne, hogy az én személyiségem is erre alkalmas leginkább. Egy kis csoportra tudok maximálisan figyelni, fókuszálni.

– Hogy áll az MTK jelenleg kapus fronton? Szurkolóink hozzászokhattak, hogy hosszú évek óta általában jó portás áll a védelem mögött.

– Röviden annyit tudok mondani, jól. Hegedűs Lajos évről-évre egyre megbízhatóbban teljesít, míg Federico Groppioni alkalmanként kiváló helyettese Hegének. Mögöttük ott vannak a tehetséges fiatalok, tehát biztosítottnak látszik a jövő is. Fontos kiemelnem, hogy egy ideális munkakapcsolatban kapus és edzője igazi bizalmasai egymásnak. Én így voltam a korábban velem dolgozó Szűcs Lajossal, vagy Végh Zoltánnal, és ebből a szempontból Hegével is jó úton járunk.