HÍREK

A hat forduló óta veretlen Újpest FC-t fogadjuk - Bemutatjuk szombati ellenfelünket

2024-10-25

A hat forduló óta veretlen Újpest FC-t fogadjuk - Bemutatjuk szombati ellenfelünket

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában csapatunk szombaton, 20:45-kor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lép pályára.

Online jegyvásárlás ITT!

Jelen:

Az NB I-ben 10 forduló után a tabella negyedik helyén álló együttesünk az ötödik Újpest FC-t látja vendégül az utolsó októberi bajnoki összecsapásán.

A IV. kerületi gárda az első 10 körben öt győzelmet aratott aratott két döntetlen és három vereség mellett. Mérkőzéseiken 15 gólt lőttek, míg a kapujukat 7 alkalommal vették be.

A csapat házi góllövőlistáját hat találattal Matija Ljujic vezeti hat találattal, őt Fran Brodic követi néggyel, rajtuk kívül egyszer volt eredményes Joao Nunes, Bese Barnabás, André Duarte, Mucsányi Márk és Tajti Mátyás.

Az Újpest FC a Puskás Akadémia FC és a Paksi FC elleni 2-1-es vereségekkel kezdte a bajnokságot, majd a Fehérvár FC ellen 4-1-re diadalmaskodtak. Augusztus 17-én az FTC-től 1-0-ra kikaptak, azóta viszont veretlenek. A DVSC ellen 3-0-ra, a Kecskeméti TE ellen 3-1-re nyertek, majd jött két 0-0 a DVTK és az ETO FC Győr ellen, míg a legutóbbi két találkozójukat ismét megnyerték, előbb a ZTE FC ellen 3-1-re, míg egy hete a Nyíregyháza Spartacus FC ellenében 1-0-ra.

Csapatunkhoz hasonlóan a lila-fehérek is versenyben vannak a MOL Magyar Kupában. Bartosz Grzelak együttese szeptember közepén 7-0-ra a Fémalk-Dunavarsány otthonában nyert, következő ellenfelük a BVSC-Zugló lesz október 30-án idegenben.

A nyári átigazolási időszakban komoly átalakuláson ment keresztül az újpestiek kerete, érkezett ugyanis Babós Levente (Puskás Akadémia), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (Dinamo Zagreb), Dénes Adrián (Fiorentina), André Duarte (NK Osijek), Fiola Attila (Fehérvár FC), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Helmich Pál (Kecskeméti TE), Horváth Krisztofer (Torino), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Tom Lacoux (Bordeaux), Joao Nunes (Casa Pia), Riccardo Piscitelli (Mezőkövesd), valamint kölcsönbe Mamoudou Karamoko (FC Köbenhavn).

Távozott viszont a klubtól Peter Ambrose (Aberdeen FC), Jorgosz Andzulasz (Helsingin JK), Dzenan Burekovic (szabadon igazolható), Yohan Croizet (Zalaegerszegi TE FC), Csoboth Kevin (FC St. Gallen 1879), Albi Doka (KF Skenderbeu), Sztefan Jevtovszki (FK Sztruga Trim-Lum), Aboubakar Keita (Nyíregyháza Spartacus), Kiss Tamás (Wisla Kraków), Luca Mack (VfB Stuttgart II), Heinz Robert Mörschel (FC Vizela), Branko Pauljevics (Bp. Honvéd), Franklin Sasere (Floriana FC), Huszti András (Fehérvár FC), Molnár Zsombor (Vasas FC) és Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), míg kölcsönbe került Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (Nyíregyháza Spartacus) és Varga Balázs (Szeged-Csanád GA).

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szombaton 20:45-kor kezdődő bajnokit az M4 Sport közvetíti élőben.

Csapatunk és az Újpest FC az NB I-ben, az NB II-ben és kupadöntőkben is összecsapott:

1905 óta az NB I-ben a két nagy múltú együttes eddig 225 alkalommal mérkőzött  egymással, melyek 88-at csapatunk nyert 54 döntetlen és 83 újpesti siker mellett.

Az előző szezonban mindhárom összecsapásunkat megnyertük a lila-fehérek ellen, a Szusza Ferenc Stadionban 2-0-ra és 2-1-re, míg hazai környezetben 3-0-ra.

Az NB II-ben kétszer mérkőzött egymással a két együttes - százhuszonkét éve, az 1902-es bajnokságban. A Magyar Kupa döntőjében három alkalommal játszottunk az újpestiek ellen, mindháromszor csapatunk győzött.

Hazai pályán 108 NB I-es találkozót játszott csapatunk az újpestiek ellen. A mérleg nagyon kiegyensúlyozott: 42 alkalommal győztünk, 42-szer vereséget szenvedtünk, s 24 mérkőzés döntetlenül végződött. 202 gólt szereztünk, és 167-et kaptunk.

A mérleg:

NB I:

225        88       54       83         386 - 368          318          (47 %)

NB II:

    2         2         0          0             5 - 0                  6          (100 %)

ÖSSZESEN:

227       90       54        83         391 - 368          324          (48 %)

(a mai pontszámítás szerint)

KUPADÖNTŐK:

    3        3         0           0             9 - 1                  9          (100 %)

Az Újpest FC labdarúgásának rövid története:

Az Újpest FC a magyar sportklubok közül az egyik legnagyobb múltra tekinthet vissza - története szinte könyvtárnyi kötetben foglalható csak össze. 

Húsz lelkes ifjú 139 éve, 1885. június 16-án a piactéri iskola egyik tantermében kimondja az Újpesti Torna Egylet megalakulását. A rövidesen csatlakozó tagok száma mindössze 78. Ennyien fogadják el a klub jelszavát: „Épség, Erő, Egyetértés”’. S ennyien egyúttal azt is, ami a későbbiekben a folytonosságot jelzi és jelképezi: legyen az UTE színe lila-fehér.

Kezdetben a szertorna, majd a vívás és az atlétika jelentette az Újpesti Torna Egylet tevékenységét. A labdarúgás 124 esztendeje, 1899-ben honosodott meg Újpesten.

Magyarországon 1901-ben indult útjára a Nemzeti Bajnokság, ahol az Újpest a második osztályba kapott besorolást. A klub labdarúgó csapata 1905-ben lépett fel az első osztályba, ahonnan az 1910-1911-es bajnokság végén kiesett, majd egy év múlva újra visszakerült a legjobbak közé.

Az 1912-es bajnoki évtől az Újpest folyamatosan az élvonalban szerepel, ezt a lila-fehéreken kívül más együttes nem mondhatja el magáról. A klub első bajnoki címére 1930-ig kellett várni. Ez az év azonban egy hosszú sikerszéria kezdetét is jelentette. A ’30-as években öt bajnoki cím fémjelezte az Újpest szereplését. Nemzetközi színtéren két KK-győzelem mellett az 1930-ban a Nemzetek Tornáján történt újpesti diadal jelenti talán a mai napig is a legnagyobb sikert! 

A legjobb bajnoki sorozatot az 1967-1980 közötti 14 esztendőben ért el az Újpest, Újpesti Dózsa néven. Ekkor 14 bajnoki kiírásban 9 bajnoki cím mellett 4 ezüst- és 1 bronzéremmel gazdagodott a klub dicsőséglistája.

Nagy változást hozott a klub életében, hogy 1999 nyarán a professzionális labdarúgó-csapat kikerült az egyesület, azaz az UTE fennhatósága alól, s gazdasági társaság formájában folytatta működését. Az akkor csőd szélén álló labdarúgó szakosztály ma már gazdaságilag teljesen önálló futballklubként, Újpest FC néven működik.

Az országos stadionrekonstrukció keretében vadonatúj stadion épült a régi helyén, így Újpesten európai szintű, modern, teljesen fedett lelátókon szurkolhatnak a drukkerek a csapat meccsein. A stadion névadója Szusza Ferenc, aki a legtöbb élvonalbeli mérkőzést játszotta, és a legtöbb gólt szerezte az Újpest mezében. Egész alakos szobra a stadionban áll.

Az újpestiek legutóbbi sikerüket 2021-ben érték el, amikor a Magyar Kupa döntőjében legyőzték a MOL Fehérvár gárdáját.

A lila-fehérek az európai kupasorozatokban (BEK, VVK) is öregbítették a magyar futball hírnevét.

A klub számos nemzetközi hírű futballistát adott a labdarúgásnak. Íme, néhány legendás név a teljesség igénye nélkül: a Fogl testvérek, Zsengellér, Szusza, Deák, Szentmihályi, Solymosi, Göröcs, Bene, Dunai II, Fazekas, Törőcsik.

Az Újpest FC gárdájában a legtöbb mérkőzést Szusza Ferenc (463), Bene Ferenc (417) és Zámbó Sándor (411) játszotta.

A házi "örök" góllövőlista élén Szusza Ferenc (389), Zsengellér Gyula (367) és Bene Ferenc (303) áll.

A lila-fehérek azzal is büszkélkedhetnek, hogy 1912 óta folyamatosan tagjai a legmagasabb osztálynak, azóta egyetlen hivatalos élvonalbeli bajnokság sem zajlott nélkülük - az 1912-es bajnoki évtől az Újpest az első osztályban szerepel, ezt rajtuk kívül más együttes nem mondhatja el magáról. 

Az Újpest FC dicsőséglistája: 

Magyar bajnok (20): 1929-30, 1930-31, 1932-33, 1934-35, 1938-39, 1945 tavasz, 1945-46, 1946-47, 1959-60, 1969, 1970 tavasz, 1970-71 1971-72, 1972-73, 1973-74, 1974-75, 1977-78, 1978-79, 1989-90, 1997-98. 

Magyar Kupa győztes (11): 1969, 1970, 1975, 1982, 1983, 1987, 1992, 2002, 2014, 2018, 2021. 

Szuperkupa-győztes (3): 1992, 2002, 2014.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-26 20:45 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

ÚJPEST FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman