HÍREK

9 akadémista a csapatban: "A jó légiósok mellett könnyebb a fiataloknak"

2018-07-24

9 akadémista a csapatban: "A jó légiósok mellett könnyebb a fiataloknak"

Klubunk hosszú ideje köztudottan kiemelten épít a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendékeire, éppen ezért számunkra a győzelem mellett külön öröm, hogy a sikerben komoly szerepet vállaltak saját nevelésű labdarúgóink.

Csapatunkban összesen 9 hazai nevelésű játékos lépett pályára Újpesten, így a vasárnap bevetett játékosaink közel kétharmada a Sándor Károly Akadémiáról került ki (név szerint Katona Máté, Pintér Ádám, Deutsch Bence, Kanta József, Vass Patrik, Lencse László, Balogh Béla, Vogyicska Bálint és Takács Ronald). Azt is érdemes megemlíteni, hogy Bognár István fiatalon szintén megfordult az MTK utánpótlásában, így összesen 10 olyan játékosnak adott lehetőséget a nyitányon Feczkó Tamás, akik hosszabb-rövidebb ideig nálunk edződtek.

[image]Nem meglepő, hogy ezen a téren az NB I-es rajt során klubunk egyértelműen listavezetőnek számít: a DVSC-nél 8 olyan játékos kapott szerepet, akik ott nevelkedtek, míg a Honvédnál összesen hatan kaptak lehetőséget a "hazaiak" közül.
– A legörömtelibb számunkra a 3 pont megszerzése volt, de ráadásként ilyen mutatókat látni természetesen minden klubvezetőnek öröm - mondta Polyák Balázs, klubunk sportigazgatója. – Mégis azt mondanám, hogy ezt az élet alakította így, jelen pillanatban ugyanis ők azok a játékosok, akikben mi hiszünk, akikben a sikeres élvonalbeli szereplés zálogát látjuk, az csak plusz büszkeség számunkra, hogy ők nagy számban az akadémiánkról kerültek ki.

A mieinknél egyébként 12 magyar játékos mellett 2 légiós jutott szerephez a szezonnyitón: Artem Kicsak és Jevgen Szelin is kiválóan debütált a magyar mezőnyben, már az első mérkőzésen bizonyították, hogy személyükben minőségi igazolások kerültek hozzánk. A rajt során ennél kevesebb külföldit csak a köztudottan kizárólag hazai játékosokat foglalkoztató Paks vetett be, a többi klubnál a miénknél nagyobb arányban építettek a légiósokra.
– Talán elsőre furcsán hangzik, de külföldről éppen azért igazoltunk, hogy a fiataljainkat könnyebben be tudjuk építeni - mondta Polyák. – Ha ugyanis egy csapat nem eléggé erős, akkor a tehetségeket sokkal nehezebb bevetni, a 12 csapatos mezőnyben érezhetően mindenki félve kísérletezik a fiatalok szerepeltetésével. Ezzel szemben mi azt valljuk, igenis szeretnénk lehetőséget adni nekik, de ehhez kell két-három olyan minőségi légiós is, akiknek köszönhetően az együttes átlagteljesítménye jobb, stabilabb lesz, mellettük pedig könnyebben vethetjük be az akadémistákat. Akiket mi igazoltunk nyáron, megfelelnek ennek a követelménynek: Patrick Ikenne-Kinget már jól ismeri a hazai mezőny, míg Artem Kicsak és Jevgen Szelin most Újpesten is igazolták azt a reményt, hogy jó döntés volt a megszerzésük.

 

A győztes csapat az öltözőben️ #szepvoltfiuk #oltozo #mtkbudapest

mtklabdarugas (@mtklabdarugas) által megosztott bejegyzés, Júl 22., 2018, időpont: 1:44 (PDT időzóna szerint)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman