HÍREK

Schlosser (Solymosi) Imre (Budapest, 1889. október 11. – Budapest, 1959. július 18.) magyar válogatott labdarúgó, edző, játékvezető. Korának egyik legnagyobb futballcsillaga, a magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa. 13-szoros magyar bajnok és 7-szeres bajnoki gólkirály - mindkettő a mai napig magyar csúcs. Legendásan görbe lábú játékos volt. Népszerűségére jellemző, hogy játéka sok fiatalnak szolgált mintaként és indított el a labdarúgás felé. Fritz Alajos, az FTC kapusa a sógora volt.
Bátyjai, János és József az FTC tagjai voltak. 1912-ben vette feleségül Fritz Erzsébetet. Két fiuk született, Imre és Norbert. Az 1930-as évek végén családnevét Solymosira változtatta. Kisebbik fia, Solymosi Norbert (1920–1980) labdarúgókapus és válogatott kosárlabdázó volt.
Pályafutása a Ferencvárosban kezdődött, a zöld-fehérek 1905-ben a Remény FC grundcsapatától igazolták le. Az FTC első csapatában 1906. február 25-én, 17 évesen a Postás ellen (0-1) mutatkozott be, de játéka még nem volt megfelelő, ezért 3 hónapra visszakerült a második csapatba erősödni. Ősztől már ismét az első csapatban szerepelt, és már a tehetségének megfelelő játékot mutatott, így hamarosan stabil csapattaggá vált. Schlosser 1915-ig nyolc idényt játszott a Fradiban, ebből hatszor bajnokok lettek (1906–1907, 1908–1909, 1909–1910, 1910–1911, 1911–1912, 1912–1913), illetve zsinórban hatszor gólkirály is lett. Mind a hatszor több gólt szerzett, mint ahány találkozón játszott, gólátlaga négyszer a mérkőzésenkénti kettőt(!) is túllépte. Négy éven keresztül (1911, 1912, 1913, 1914) európai gólkirály. 1913-ban Magyar Kupát is nyert. A Ferencvárosban 1905 és 1916 között 129 mérkőzést játszott, és 215 gólt lőtt. 1911-1912-ben az "Év játékosa" volt. Miután a vezetőséggel összekülönbözött, 1916-ban csapatunkhoz, a nagy rivális MTK-hoz szerződött.
Schlosser hat szezont játszott a Hungária körúton, és mindannyiszor bajnokok lettek (1916–1917, 1917–1918, 1918–1919, 1919–1920, 1920–1921, 1921–1922). Legelső kék-fehér idényben hetedszer is gólkirály lett - 2,375-ös gólátlaggal, ami a mai napig is magyar csúcs. Az MTK-ban 1916 és 1922 között 115 mérkőzésen lépett pályára, és 135 gólt szerzett.
Labdarúgó pályafutása 1922-ben zárult le, ebben az évben lett profi profi edző. Először a Magyar Atlétikai Klub (MAK) szerződtette, majd 1923–1924-ben a svéd FC Kamraterna (Norrköping) csapatánál vállalt állást. Ezt követően egy idényt a lengyel Wisla Kraków-nál edzősködött. 1925-1926-ban a bécsi Wiener AC játékos-edzője lett, ahol 17 találkozón 6 gólt lőtt.
1926 őszén játékosként tért vissza az Üllői útra a Ferencvároshoz, és bajnokcsapat (1926-1927), illetve Magyar Kupa-győztes (1927) együttes tagjaként búcsúzott a zöld-fehérektől. 14 mérkőzésen játszott, és 11 gólt szerzett.
Ezt követően 1927-ben a Budai 33-hoz igazolt, ahol 9 találkozón egyszer talált a kapuba.
1928-ban a Pesterzsébet II. ligában szereplő játékosa lett, még ebben az évben be is jelentette visszavonulását. 1928 júniusában jutalomjátékot szerveztek számára, amelyen a II. Liga csapatával legyőzték az I. Liga együttesét. Visszavonulása után különböző csapatokban néhány mérkőzés erejéig még többször visszatért, például 1932-ben a II. ligás Budafok edzőjeként néhány mérkőzésen a csapatban is játszott.
Schlosser legutolsó mérkőzése, illetve búcsúmeccse a Kaposvári Rákóczi AC-ban, Kaposvár válogatott néven a magyar katonaválogatott ellen volt 1944. július 9-én. Gólt nem rúgott, de 4:2-re nyert a többek között Sárosi doktorral, Tánczossal, és Deákkal felálló válogatott. A KRAC kapuját Solymosi, Schlosser fia védte. Slózi ekkor 55 éves volt.
Schlosser Imre az MTK és az FTC örökös bajnoka.
1906 őszén 17 évesen Prágában Csehország ellen lett a válogatott tagja. Az akkori szövetségi kapitány, első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd hívta meg a nemzeti tizenegybe. 1927-ig 68 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 58 gólt szerzett. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdíj nyertes magyar együttesnek. 1911. október 29-én, a Svájc elleni mérkőzésen (9:0) hat góllal „örvendeztette meg" a vendégeket. 1912-ben a cári Oroszország csapata ellen (12:0) öt gólt ért el. További három mérkőzésen (1909. Ausztria 4:3, 1911. Franciaország 3:0 és 1912. Németország 3:1), három-három góllal gyarapította válogatottbeli góljainak számát. Magyar rekord, hogy válogatott pályafutása 21 évet ölel fel!
1955. október 16-án a 100. magyar-osztrák mérkőzésen (6-1) az ő vezetésével vonultak ki a csapatok, és a kezdőrúgást is ő végezte el a Népstadionban, 104 000 néző előtt.
 
A „karikalábú", nyúlánk, jellegzetes mozgású „Slózi" labdarúgósportunk kiemelkedő egyénisége, nagyszerű képességű képviselője. A magyar játékosok közül az ő hírneve kelt először szárnyra Európa-szerte. Nemcsak kiváló képességeivel, hanem szerény, rokonszenves magatartásával és sportszerű játékmodorával is számtalan hívet szerzett a labdarúgásnak. Szereplésének legnagyobb jelentősége talán éppen játékának óriási népszerűsítő hatásában kereshető. Fénykorában, legalább egy évtizeden át, sok ezer érdeklődő – a fővárosban és vidéken egyaránt – az ő kedvéért zarándokolt ki hétről hétre a pályára. Ezek a nézők azután fokozatosan a labdarúgósport hűséges híveivé váltak. „Slózi" játéka ugyanis nem mindennapi volt. Bár erősen ballábas volt, a labdát kifogástalanul kezelte, ördöngösen cselezett, fáradhatatlanul dolgozott, önzetlenül osztogatott a mezőnyben. Gólképesség terén – Schaffer feltűnéséig – vetélytárs nélkül állt a magyar labdarúgásban. Minden helyzetből, közelről és távolról, lábbal és fejjel egyaránt nagy biztonsággal vette célba a kaput. Sikereinek csúcsán, a népszerűség sugárözönében is egyszerű, mindig becsületesen, odaadóan küzdő tagja maradt klubcsapatainak és a válogatott tizenegynek. Ennek köszönhette azóta is példátlan népszerűségét. 
Visszavonulása után néhány évig síppal is szolgálta a hazai labdarúgást.  Labdarúgó játékvezetőként  első mérkőzését 1930. augusztus 27-én vezette, amely Hajdu Andor jutalomjátéka volt a II. liga válogatottja és a Ferencváros csapatai között.
70 éves korában hunyt el - a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.