DICSŐSÉGTÁBLA

Magyar bajnoki bronzérem

1903, 1905, 1907, 1927, 1930, 1932, 1935, 1938, 1939, 1950, 1956, 1961, 1978, 1989, 2005, 2015

A magyar labdarúgás szervezeti átalakítása következtében az MTK az 1903-as bajnoki évet már az első osztályban kezdhette el. A tavaszi-őszi rendszerben lebonyolított bajnokság rögtön szép sikert hozott. Az MTK harmadik lett az FTC és a BTC mögött, május 10-én pedig 3:1 arányban legyőztük az addig veretlen BTC-t.

Az 1905-ös idény előtt úgy nézett ki, hogy a kék-fehérek képesek megvédeni bajnoki címüket. Sajnos a szezon csalódást hozott a Hungária FC rajongóinak, ugyanis klasszis csatárunk, Kalmár Jenő 1929 őszén súlyosan megsérült. Az idényközben elszenvedett öt vereség és hét döntetlen a bajnokság végén csak a harmadik helyre volt jó.

1907-ben már a harmadik bronzot szereztük meg, majd húsz éven át nem végeztünk ebben a pozícióban. Az MTK hegemóniájának elvesztése szempontjából a húszas évek közepe vízválasztónak bizonyult. A labdarúgócsapatnak ugyan még sikerült három alkalommal bajnokságot nyernie, de a harmincas években már egyértelmű volt a visszaesés: ötször "csak" a harmadik helyen zártunk (1930, 1932, 1935, 1938, 1939).

Különösen fájó volt mindez az 1937/38-as bajnokságban, amely úgy indult, hogy a Hungária és a Ferencváros FC külön versenyt fut a bajnoki címért. Az őszi szezonban két döntetlent leszámítva csak győztek a kék-fehérek, tavasszal azonban már fájó vereségek is becsúsztak. A labdarúgók közötti ellentétek, főleg Kalmár és Cseh között oda vezettek, hogy a két csoportra szakadt Hungária csak a csalódást keltő harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. A következő szezon őszén a Hungária a másik két riválissal megegyező pontszámmal zárta az őszi szezont. Bár tavasszal sikerült az újpestieket 6:1-re megverni, a Hungária leszakadt az élcsoporttól és ismét a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot.

Az újjáalakulás után 1950-ben őszén szereztünk először bronzot (immár Bp. Textiles néven), majd az 1956-ban félbeszakadt idényben is ezen a helyen zártunk.

Legendás játékosunk, Hidegkuti Nándor az MTK-ban kezdhette el edzői pályafutását is, az 1960-61-es szezonban pedig vele ért el harmadik helyezést a csapat.

Az 1978-ban elért harmadik hely azért volt érdekes, mert ekkor másfél évtized után szerzett ismét érmet az MTK, majd 11 évvel később zártunk ismét a harmadik pozícióban.

Garami József irányításával is felértünk kétszer a dobogó harmadik fokára: 2005-ben és 2015-ben is, utóbbi klubunk utolsó bajnoki érme.

Magyar bajnoki bronzérem

Sponsors

Prohuman