HÍREK

Szentlőrincen örülnek az MTK-nak

2014-07-21

Szentlőrincen örülnek az MTK-nak

2000 óta az NB III-ban szerepel az MTK Magyar Kupa első fordulóbéli ellenfele. Négyszer meg is nyerte a bajnokságot a Szentlőrinc SE, de csak egyszer vállalta a másodosztályban való szereplést.

Utoljára a harmadosztályú indulás feltételei sem voltak adottak, így a megyei bajnokságban vitézkedtek. Bajnoki címet nyerve jutottak vissza. Mentek is jöttek is a keretbe, így a középmezőny tűnik reális célnak a Középcsoportban.

A legnagyobb erősítés a kispadra érkezett (bár, a bajnoki címet megszerző Lóth József kikérheti ezt magának), egy országos hírű szakembert szerződtettek Nagy Tamás személyében. A volt első osztályú labdarúgó edzette a Pécset, a Sopront, a Zalaegerszeget, de még a Ferencvárost is.

Változott a játékoskeret is. Pár nevet már el is árult Kovácsevics Csaba szakosztályvezető. Németh Martin kapus mellett jött Turi Tamás és Berdo Valentin. Az önkormányzat és vállalkozók támogatják a klubot. Nagyjából 25 milliós költségvetéssel számolnak egy évre.

Négy fordulón jutottak túl eddig a Magyar Kupában környékbeli ellenfelekkel szemben. Amúgy örülnek az MTK-nak, mondván: ilyen kiscsapatnak nem sok esélye van a fináléra, legalább egy nagycsapat ellen búcsúzhatnak.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman