HÍREK

Rendkívüli helyzet miatt a szombati bajnoki elhalasztását kértük

2019-04-11

Rendkívüli helyzet miatt a szombati bajnoki elhalasztását kértük

Az MTK Budapest vezetése rendkívüli helyzet miatt halasztási kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságához a Haladás elleni bajnoki mérkőzés kapcsán.

Ennek oka, hogy keretünk jelentős része gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott, és ez a játékosok közel kétharmadát, valamint a szakmai stáb pár tagját is érinti. Miután a fertőzés már az utánpótlás játékosokat is elérte (több korosztály tagjait haza kellett küldeni az akadémiáról), ezért a betegség továbbterjedése sem kizárható. Azt a szempontot is figyelembe véve, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre annyi egészséges labdarúgó a keretben, hogy vállalni tudjuk a soron következő bajnoki mérkőzés lejátszását, a szombati napon esedékes mérkőzésünk elhalasztását kérvényeztük a szövetségtől egy későbbi időpontra (április 23. vagy 24.). Szintén kértük az U16-os és U17-es csapat debreceni bajnokijának halasztását.

- A debreceni bajnoki mérkőzés másnapján csapatunk egyik játékosa rosszul érezte magát, lázzal, hasmenéssel, hányással és végtagfájdalmakkal küszködött. Azonnali kezelést kapott, így két napon belül jobban is lett, viszont hétfőtől kezdve sorra, egymás után több játékosnál is hasonló –  gyomor bélhuruttal járó vírusinfekcióból fakadó – tünetek léptek fel. Mindenki megkapta a megfelelő terápiát, akadt, akinél infúziós kezelésre is szükség volt. A keret jelentős része legyengült állapotban van, egyrészt a vírusos betegség miatt, másrészt mert az edzéseken értelemszerűen nem tudtak részt venni a hét közepéig. Mindent megtettünk azért, hogy a játékosok minél jobb állapotba kerüljenek, és hogy megakadályozzuk a továbbfertőződéseket, de utóbbi ezzel együtt sem zárható ki. Mivel az U19-es együttesünk is Budapesten készül, így sajnos náluk is jelentkeztek hasonló tünetek, így a keret feltöltése onnan sem megoldható - adott tájékoztatást a csapatnál fellépő problémákról dr. Dreissiger Imre, az MTK Budapest orvosa. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman