HÍREK

Péntek: a Futball Éjszakája

2018-09-07

Péntek: a Futball Éjszakája

Íme a legfontosabb információk a Futball Éjszakája programsorozatról.

Mint arról már beszámoltunk, ezen a héten pénteken, első alkalommal sorra kerülő „Futball éjszakáján” öt budapesti és 16 vidéki helyszínen tárulnak ki a stadionok kapui, köztük az Új Hidegkuti Nándor Stadioné is, hiszen létesítményünk lesz az esemény központi helyszíne.

Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke a napokban sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Népstadionban egykor megrendezett Színész Újságíró Rangadó, a SZÚR, valamint a Múzeumok éjszakája és a Színházak éjszakája adta a szervezőknek az ötletet az új kezdeményezéshez. A színészválogatott csapatkapitánya hozzátette: az országos programsorozat célja, hogy a sokat szidott magyar labdarúgást közelebb hozza a közönséghez, valamint, hogy a résztvevők több információhoz jussanak a csapatokról.

A SZÚR-ra szeptember 7-én, pénteken 20:00-kor kerül sor stadionunkban. Ezen pályára lép többek között Eperjes Károly, Puskás Peti, Rudolf Péter, Balázs Pali, Polyák Lilla és Keresztes Ildikó, illetve az újságíróknál Borsi László csapatkapitány, Istenes László és Bence, Azurák Csaba, Szalóczy Pál, Demcsák Zsuzsa és Lipcsei Betta. 

Előtte, 18:00 órától MTK-FTC öregfiúk derbit rendeznek (a szünetben Szász Kitti bemutatójával). Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a programok 14:00 órakor indulnak stadiontúrákkal, majd a stadionban a rendezvények 17:00-kor kezdődnek, a napot koncertek zárják. 

Az érdeklődők napközben – többek között – sportfoglalkozásokon vehetnek részt (lesz dekázóverseny, 11-es rúgó verseny, de teqballra, focidartsra, eSportolásra, arcfestésre, lábtenisz tornára és Exerlights-bemutató megtekintésére is lesz lehetőség). 

A „Futball éjszakája” programjai részben előzetes regisztrációhoz kötöttek, amit az érdeklődők a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetnek meg. A rendezvény belépődíja gyermekek számára 100, míg a felnőttek részére 500 forint. A karszalag az első kiválasztott stadionnál váltható meg, s az ott átvett karpereccel az összes helyszín meglátogatható. 

INFORMÁCIÓ A JEGYVÁSÁRLÁSRÓL

Az esemény napján 13.30-tól lesz nyitva a hazai pénztár. Fontos információ, hogy aki előzetesen az interneten regisztrált, annak is meg kell vennie a karszalagot. A stadion 17:00-kor nyit (belépés a 4-es és 5-ös kapun).

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman