HÍREK

Ezen a napon hunyt el Hlavay György, aki az MTK-val egy esztendőben született

2019-07-17

Ezen a napon hunyt el Hlavay György, aki az MTK-val egy esztendőben született

Hlavay György (Budapest, 1888. január 4.- Budapest, 1958. július 17.) középfedezet, a Budapesti TC, a Nemzeti SC, majd 1913 és 1920 között az MTK játékosa.

Klubunkban egyes források szerint 22, más források szerint 19 bajnoki mérkőzést játszott, és 4 gólt szerzett. 

Kétszer nyert magyar bajnoki címet (1913-14, 1919-20), és tagja volt az 1913-14-ben kupagyőztes kék-fehér gárdának is.

Az MTK örökös bajnoka.

A válogatottban 1909 és 1914 között nyolc alkalommal szerepelt, és egy gólt lőtt, a Hungária körúti pályán Ausztria ellen (4-3).

Nagyszerű technikai felkészültségével és taktikai érettségével mindenkori csapatainak igazi karmestere volt: pompás, hosszú átadásokkal tudta indítani a csatársor mindkét szárnyát. Legértékesebb erénye a váratlan súlypontáthelyezés volt, ami gyakran állította megoldhatatlan feladat elé ellenfeleit. A védekezésben is kifogástalanul ellátta a munkáját, fejjátéka kimagaslott a kor hazai mezőnyéből.

Az első világháború után élvonalbeli edzőként működött — szintén eredményesen. Az Újpesti TE (1924-25), az Udinese Calcio (1925-26), a Spal Ferrara (1929-31), a Brescia (1932-35), ismét a Spal Ferrara (1935-36), a Nemzeti SC (1938), majd a Ferencváros (1938-40) edzője volt. A zöld-fehéreknél 56 alkalommal ült a kispadon, és szép sikereket ért el: magyar bajnok (1939-40), bajnoki ezüstérmes (1938-39), és az 1938. és 1939. évi Közép-európai Kupa-döntős Fradi edzője.

70 évesen hunyt el.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-09-26 14:45 Paksi FC stadion

PAKSI FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman