HÍREK

Ezen a napon lett csapatunk tizedszer Magyar Kupa-győztes

2019-06-11

Ezen a napon lett csapatunk tizedszer Magyar Kupa-győztes

1997-ben a finálé mindkét összecsapását megnyertük a BVSC ellen.

Új rendszer alapján bonyolították le ebben az évben a kupaküzdelmeket. Az országos főtáblára került 64 csapatot 16 csoportba sorolták, a csoportelsők jutottak tovább a Samsung Magyar Kupában.

Csapatunk a Csákvár, a Nagykanizsa, a Fonyód, a Budafok, az Újpest és a III. Kerület együtteseit legyőzve az elődöntőben a Vác FC-Samsunggal találkozott. A Hungária körúton négy gólos előnyt (4-0) szereztünk, amiből hármat Vácott is megtartottunk (2-3). A másik elődöntőben a BVSC a Szombathelyi Haladáson jutott túl (3-0, 0-0).

A Samsung Magyar Kupa sorsa a döntőben két mérkőzésen dőlt el.

1997. május 21-én a Hungária körúton: MTK FC Budapest - Budapesti Vasutas SC 6-0 (4-0) Kétezer néző látta a találkozót, amit Molnár vezetett.

Az MTK Babos G. - Kuttor, Lőrincz, Szekeres - Farkasházy, Molnár, Illés (Zimmermann 46.), Halmai, Zsivótzky (Talapa 64.) - Csertői, Orosz (Kenesei 55.) összeállításban játszott. A gólokat Halmai, Erős, Illés, Orosz, Kenesei és Lőrincz szerezte.

A döntő visszavágójára június 11-én a Szőnyi úton került sor:

Budapesti Vasutas SC - MTK FC Budapest 0-2 (0-0)

Ezer néző volt kíváncsi a finálé második találkozójára, melyen Puhl fújta a sípot.

Csapatunk összeállítása: Babos - Lőrincz - Horvath Cs., Molnar (Farkas A. 46.) - Farkasházy, Zimmermann (Korolovszky 76.), Illés, Halmai, Talapa - Orosz (Zsivótzky 86.), Csertői volt. Orosz két találatával alakult ki a végeredmény.

Ebben a bajnoki szezonban Garami József mesteredző a bajnokságban és a kupában is győzelemre vezette a kék-fehér együttest!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman