HÍREK

Először szenvedtünk vereséget

2020-09-13

Először szenvedtünk vereséget

Hazai pályán kaptunk ki a jól kontrázó ZTE FC ellen.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest–ZTE FC 0-3 (0-1)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2501 néző

Vezette: Karakó Ferenc (Horváth, Albert, Vígh-Tarsonyi, Bolgár)

Gólszerző: Favorov (42.), Bedi (75.), Szánthó (88.)

Sárga lap: Cseke (30.), Mezei (58.) illetve Gergényi (4.), Bedi (49.), Favorov (67.)

MTK Budapest: Mijatovic – Balázs (Prosser, 80.), Baki, Nagy, Herrera (Barna, 62.) – Katona, Cseke, Mezei – Gera (Miovski, 67.), Bíró, Schön

Vezetőedző: Michael Boris

ZTE FC: Demjén – Zivko, Szalai (Tanasin, 63.), Bobál, Gergényi – Sankovic, Bedi – Babati, Vass (Szánthó, 69.), Favorov – Könyves (Koszta, 79.)

Vezetőedző: Boér Gábor

Csapatunk az NB I 4. fordulójában az eddig még nyeretlen ZTE FC együttesét látta vendégül. A mérkőzés előtt csapatunk „Veled vagyunk Myke” feliratú pólóban melegített, ezzel is jelezve, hogy mellette állunk a súlyos sérülését követő felépülés során.

Az első helyzetecske előttünk adódott: Gergényi kaszálta el Schönt, ígéretes helyről lőhettünk szabadot, ám Herrera lövése fölé szállt. A ZTE balhátvédje picivel későn Gerának is későn lépett oda, sárga lap volt a jutalma. Az első 25 percben nem sokszor emelhette fel a hangját Hajdú B. István: kevés lehetőség alakult ki, jól zártak a csapatok.

Ezután picit inkább mi irányítottunk, a széleken rendre megbontottuk a vendégek védelmét, de a beadásoknál fel tudtak szabadítani a zalaegerszegiek. A 33. percben Gera próbálta meglepni távolról Demjént, meg is rezgette a hálót, de csupán oldalról.

A 42. percben a Zalaegerszeg az első nagyobb helyzetét gólra váltotta: szép akció végén az előre futó Gergényi centerezését Favorov közvetlen közelről lőtte a kapunkba. (0-1)

A félidő végéig nem tudtunk újítani, hátrányból várhattuk a folytatást.

A térfélcserét követően Zivko próbálkozhatott egy lepattanó szabadrúgás után, de nem találta el a kaput. A 62. percben cseréltünk először, ekkor Herrerát kellett lehoznia a mesternek, akinek a jobb lába sérült meg egy kemény összecsapás után, helyette Barna Szabolcs érkezett, aki először lépett pályára csapatunkban.

A 75. percben növelni tudta előnyét a ZTE: jobb oldali beadás után nem tudtunk felszabadítani, Bedi elé pattant a labda, aki a hosszúba emelt. (0-2)

Öt perccel később jó helyről rúghattunk szabadot, Mezei próbálkozása elkerülte Demjén kapuját. A 82. percben ismét betalálhatott volna a ZTE, Mijatovic óriási bravúrja mentette meg csapatunkat, majd Miovski beadásáról maradt le picivel Prosser.

A remekül kontrázó vendégcsapat még egyszer betalált, Szánthó lépett ki a 88. percben, és magabiztosan helyezett a bal sarokba. (0-3) 

Csapatunk ezúttal visszafogottabb teljesítményt nyújtott, így elvitte a három pontot az Új Hidegkuti Nándor Stadionból a ZTE.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman