HÍREK

Elkezdték a nők is

2014-07-01

Elkezdték a nők is

Szűk hónapnyi pihenés után és Bajnokok Ligája meccsek előtt újra a pályán a női labdarúgók.

Egy hónap megérdemelt pihenést követően július első napján megkezdte a felkészülést a 2014/2015-ös szezonra felnőtt női csapatunk.Lányaink kemény hetek elé néznek, hiszen az előttünk álló bő hónapban az edzések mellett több nemzetközi mérkőzést is játszanak majd erős, BL-induló csapatok ellen.
[image]Az első foglalkozásról néhány játékosunk még igazoltan hiányzott, hiszen Medgyes Péter vezetőedző a válogatottnál legutóbb Franciaországban számításba vett labdarúgóknak hagyott még néhány napot a pihenésre. Ott voltak azonban a Lantos Mihály Sportközpontban friss igazolásaink, Diószegi Fanni, Fogl Katalin és Kaján Zsanett is. A beilleszkedés láthatólag könnyen ment az „újoncoknak”, pillanatok alatt sikerült szót érteniük a többiekkel. [image]Az első foglalkozásra inkább a jó hangulat, mint a kemény munka volt jellemző, de tegyük rögtön hozzá, hogy a kemény terhelés az előttünk álló hetekre lesz majd jellemző. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman