HÍREK

„A felnőtt futball világába szeretném vezetni a fiataljainkat” - interjú Teodoruval

2019-07-23

„A felnőtt futball világába szeretném vezetni a fiataljainkat” - interjú Teodoruval

Az idei szezon előtt Teodoru Vaszilisz is csatlakozott felnőtt csapatunk stábjához.

Ő tehetséggondozásért felelős edzőként külön is sokat foglalkozik a keret fiataljaival, akikkel az elmúlt időszakban már szorosan együtt dolgozott. Vele folytatjuk az új szakmai stáb bemutatását, Őt és elképzeléseit mutatjuk be szurkolóinknak.

Visszatértél, de ahogy Te fogalmaztál, tulajdonképpen el sem mentél a klubtól.
- Így van, 25 éve szolgálom a klubot ilyen-olyan pozícióban. Kezdetben az utánpótláscsapatoknál dolgoztam, majd a Sándor Károly Akadémiánál is megfordultam, valamint Garami Józsi bácsival több mint tíz évig dolgoztam együtt. Tavaly a feladatomkörömhöz tartozott az MTK Budapest és a Monor közötti együttműködés megteremtése, amely által a tehetséges fiatalok megmérethették magukat a felnőttek között. Annak ellenére, hogy a Monornak nem úgy sikerült a szezon, ahogy eltervezték, néhány játékosnak mégis nagyon hasznos volt ez az egy év. 

Több Monorról érkezett játékos is van a keretben. Hogyan jellemeznéd őket?
- Amikor azt mondtam, akadtak, akiknek a kiesés ellenére is nagyon jól sikerült a szezon, például Szerencsi Miklósra és Palincsár Martinra gondoltam. Ők annyi játékpercet kaptak a felnőttek között, amennyit talán máshol nem kaptak volna. Mindketten kimagaslottak a mezőnyből, gólokat lőttek és most ennek hatására az MTK visszahozta őket. Nagy reményeket fűzünk hozzájuk, mert hisszük, hogy a másodosztályban még jobb teljesítményt nyújtanak. Fülöp Noel személyében egy tapasztalt játékos is jött velük. Őt a Monornál ismertem meg, ráadásul olyannak, aki az átlagosnál mindig jobb teljesítményt nyújtott. Rutinos játékosról van szó, aki már több helyen megállta a helyét. Az MTK vezetői sokat jártak a Monor meccseire, és ott volt lehetőségük feltérképezni őt, így tudták, mire képes, és hogyan tudja segíteni ezt a formálódó csapatot a következő időszakban. 

Elsősorban tehetséggondozásért felelős edzőként vagy a stáb tagja. Az első csapat mellett klasszikus értelemben külön dolgozol a fiúkkal vagy inkább pályaedzői minőségben?
- A csapat felkészítésében részt veszek, majd a fiatalokkal kapcsolatos meglátásaimat megbeszélem Michael Boris vezetőedzővel. Az edzések végén pedig a keretnél lévő fiatalokkal külön foglalkozunk. Korábban az UEFA útmutatása szerint 21 éves korig volt ajánlatos egyénileg fejleszteni a játékosokat, azonban most azt tanácsolják, 23 éves korig is van értelme velük külön dolgozni. 

A jelenlegi keretből nem csak a fiatalokat, de a rutinosabbakat is jól ismered.
- Van olyan játékos, akivel tíz évig dolgoztam együtt, például Kanta Józsi, van olyan is, akivel két évig, például a most visszatért Simon András, míg Baki Ákossal négy évig tartott a közös munka. Összességében azt kell mondanom, hogy gyerekkoruk óta figyelemmel kísérem a pályafutásukat, így az ő jó ismerőjükként igyekszem részletes tanácsokkal ellátni a szakmai stábot.

Hogyan néz ki egyébként a klubnál a tehetséggondozás folyamata?
- Alapvetően a 13, 14 és a 15 évesekkel foglalkoztam Agárdon. Feladatom az volt, hogy minél komplexebb játékosokat faragjak belőlük, mielőtt még az első csapathoz felkerülnének. Mostanra több munkám lett, hiszen a női csapatot és az U19-es csapatot is felügyelem. A nőknél két nagyszerű segítőm lesz Kenesei Krisztián és Farkas Viktor személyében. Az edzéseken ritkábban tudok részt venni, mert délelőtt az első csapat mellett kell lennem, de alapvetően az én utasításaim alapján fogják elvégezni a napi munkát. Ami pedig az U19-es korosztályt illeti, ott az egyéni képzést én irányítom. 

Mikor érzed eredményesnek a munkád?
- 25 év alatt felneveltem jó pár játékost, közülük körülbelül negyvenen játszanak ma is az NB I-ben. Nagyon jó, amikor valami olyat látsz viszont tőlük, amit közösen gyakoroltatok. Sajnos sokan rúgtak ellenem is gólt olyan megoldás után, amit én tanítottam nekik. Akár örülhettem is volna, mert láttam akkora gólokat, hogy ezek láttán leestem a kispadról, de az ellenfél edzőjeként természetesen nem lehettem teljesen boldog... Idén is láttam jó pár fiatal játékost az utánpótlásmeccseken, és visszaköszöntek azok a mozdulatok, amelyeket velük gyakoroltam. Alapesetben a cél az, hogy a felnőttekhez úgy kerüljenek fel, hogy adottságaikhoz mérten már tudnak fejelni, cselezni, és a technikát is jól elsajátították, vagyis a munkám célja az, hogy a felnőtt futball világába vezessem a tehetségeket. 

Milyennek látod a jelenlegi keretet?
- Rendkívül fiatal csapatról van szó, rutinos játékosokkal kiegészülve. A jövő csapatát látom a mostani keretben, amely reményeim szerint már első lépésben képes lehet arra, hogy visszajusson az NB I-be. Nagyon hosszú lesz viszont a szezon, rengeteg szempont dönt arról, a végén melyik két csapat örülhet.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman