Keresés

Utolsó útjára kísértük Verebes Józsefet (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.03.24 Frissítve: 2016.04.12 Labdarúgás

Végső búcsút vett a magyar futballtársadalom Verebes Józseftől, aki március 13-án hunyt el. A Mágust 75. születésnapja másnapján, családja mellett több százan kísérték utolsó útjára a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

A szakembert római katolikus szertartás szerint búcsúztatta a gyászoló tömeg, majd Drucskó Zoltán, az ETO elnöke beszélt a Mágus győri sikereiről. A Magyar Labdarúgó-szövetségtől Gellei Imre mondott gyászbeszédet.
A ravatalozást követően felhangzott a legendássá vált „Meglátja, mester, menni fog!” című dal, a koporsót rengeteg virággal és koszorúval a halottaskocsira helyezték, majd a tömeg utolsó útjára kísérte Verebes Józsefet. 
A temetésen jelen voltak többek között a Győr 1982-83-as bajnokcsapatának tagjai és Kiss László, Verebes korábbi győri pályaedzője. Az MTK képviseletében Garami József és Domonyai László búcsúzott, a Videotontól Disztl László, Szabó József, Csucsánszky Zoltán és Németh János. Megjelent Pintér Attila, korábbi szövetségi kapitány, Illés Béla, Halmai Gábor, Csank János, Csábi József, Détári Lajos és Pisont István is.
 A Mágus 74 évet élt, az MLSZ, a Győr és az MTK Budapest is saját halottjának tekinti.

Forrás: nso.hu
Fotó: mtkbudapest.hu
 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!