Keresés

Thiam - Chicago Fire

Publikálva: 2016.05.02 Frissítve: 2016.05.02 Labdarúgás

Khaly Iyane Thiam, kölcsönbe kerül az MLS-be.

Az MTK Budapest mindössze 23 éves, szenegáli középpályása, Khaly Iyane Thiam – kölcsönbe – az MLS-be, a Chicago Fire csapatához igazol.

Kiváló játékosunknak még élő szerződése van az MTK Budapest csapatával, így a chicagói egyesület 2016. december 31-ig, opciós vételi joggal rendelkezik a futballista játékjogát illetően.

Thiam, 2014 nyarán került hozzánk, még akkor hosszabb interjú készült vele.

Ebben többek között beszélt arról is, hogy 12 évesen kezdte a labdarúgást az egyik szenegáli klubban, mint mondta, itt alapozta meg profi karrierjét. Megtudhattuk azt is, hogy olaszországi tornán figyelt fel rá az egyik manager, akinek a közbenjárásával került Magyarországra, a Kaposvár csapatához, és kötötte meg élete első profi szerződését. Két év kaposvári légióskodás után kereste meg az MTK Budapest, nem sokat gondolkodott, a hogyan továbbról. Idekerülése után azonnal mélyvízbe dobták, és azóta is töretlen a fejlődése, szurkolóink egyik kedvence lett. 

Az OTP Bank Ligában eddig 72 mérkőzésen lépett pályára, és 7 gólt szerzett.

A teljes interjút IDE kattintva elovashatják.

Fontos tudni, nem akárhová igazol kedvencünk. Többek között olyan nevek fémjelzik a ligát, mint a mindenki által jól ismert Gerrard, Pirlo, vagy Kaka, akik szintén megfordultak ebben a bajnokságban.

Csak köszönettel tartozunk játékosunknak, aki az utolsó pillanatig becsülettel küzdött az MTK Budapest sikeréért, miközben már hetek óta megegyeztünk az átigazolásáról.

Csabi, sok sikert kívánunk!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!