Keresés

Nem bírtunk a Ferencvárossal (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.05.06 Frissítve: 2017.05.06 Labdarúgás

Hosszú veretlenségi sorozat szakadt meg.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1-3 (0-3)

Gólszerzők: Ramos (80.), illetve Varga (9.), Lovrencsics (30.), Moutari (45.)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4368 néző

Vezette: Bognár Tamás (Berettyán, Buzás, Németh, Molnár, Medovarszki)

MTK Budapest: Petkovics – Baki, Grgics, Poór, Vadnai – Vass, Katona, Kanta – Kolomoec (Korozmán, 63.), Torghelle (Hrepka, 73.), Ramos

Vezetőedző: Tamási Zsolt

Ferencvárosi TC: Holczer – Lovrencsics, Nalepa, Leandro, Sternberg (Botka, 76.) – Dilaver (Djuricin, 73.), Gera – Moutari (Koch, 73.), Bognár, Varga – Böde

Vezetőedző: Thomas Doll

A mérkőzést megelőző öregfiúk találkozó – melyet az 1986/87-es MTK (MTK-VM) bajnokcsapat tiszteletére rendeztek – 3-3-as döntetlennel zárult. Mindkét oldalon kitettek magukért a legendák, így számos szemet gyönyörködtető megmozdulást láthattunk.

A tétmeccsen a 6. percig kellett várni az első lehetőségre, amikor Varga lőtt gyengén Petkovics kapuja mellé. Egy perccel később a kék-fehérek jöttek veszélyesen előre, de végül Kanta nem érte el a tizenhatoson belül Torghelle visszatett labdáját.

A 9. percben az első gól is megszületett: Sternberg húzott el a szélen, adott be szépen középre, Varga pedig pontosan fejelt a kapu felsősarkába. Négy perccel később ismét a vendégek veszélyeztettek, de Böde fejesénél Petkovics hatalmasat hárított.

A 22. percben adódott az első komoly egyenlítési lehetőség, amikor Ramos fejelt picivel a léc fölé Kanta pontrúgását követően. Három perccel később Katona indult meg középen, passzolt balra Ramoshoz, akinek a beadása épphogy magas volt a kapu elé érkező Torghellének.

Hiába adódtak a vezető találat után nagyobb helyzetei az MTK-nak, a 31. percben növelni tudta előnyét a Ferencváros. Bognár gurított jobbra Lovrencsicsnek, aki kapásból a léc alá bombázott, körülbelül 25 méterről. Petkovicsot aligha lehet hibáztatni a gólért, hiszen a labda megpattant Kantán.

A második gól után némileg leült a meccs, de a félidő vége előtt jött a az újabb Fradi gól: Varga passzolt Gerához a jobb oldalon, aki középre lőtte a labdát, az ötös vonalán pedig Moutari érkezett, aki nem hibázott, így 3-0-ás vendégelőnynél következett a szünet.

A pihenő után is Thomas Doll csapata előtt adódott az első lehetőség, de Petkovics gyönyörűen védett Böde kísérleténél. A második félidő ugyanakkor közel sem volt olyan élénk, mint az első. A Ferencváros elégedett volt az eredménnyel, az MTK pedig hiába jött előre, igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

Tamási Zsolt a játékrész derekán Korozmánt, majd később Hrepkát is pályára küldte a szépítő gól megszerzése érdekében. A 80. percben ez sikerült is, amikor Kanta adott gyönyörű passzt Ramosnak a tizenhatoson belülre, a brazil pedig higgadtan emelte át Holczert.

A gól után a Ferencváros többet birtokolta a labdát, próbálták megtartani az előnyüket. Ennek köszönhetően egészen a 90. percig kellett várni az újabb kék-fehér helyzetig, amikor Poór lőtt kapásból Kanta beadása után, de Holczer magabiztosan hárított. Ezután újabb említésre méltó esemény nem történt, így az FTC nyerte az Új Hidegkuti Nándor Stadion első Örökrangadóját.  

Tamási Zsolt:Nincs mit magyarázni ezen a mérkőzésen. Olyan hibákat követtünk el védekezésben, amik az elmúlt hetekre nem voltak jellemzőek. A szélről beívelt labdákat nem tudtuk hatástalanítani, valamint nem birtokoltuk eleget a labdát. A második félidőben kezdtünk el jobban focizni, de összességében gyengén játszottunk.

Thomas Doll:Megérdemelten győztünk, mert az első félidőben mi irányítottuk a mérkőzést, jól járattuk a labdát és jó kombinációkat láttam a srácoktól. A megfelelő időkben szép gólokat szereztünk, és érezni lehetett a gárdán a magabiztosságot. Intelligensen, okosan futballoztunk, kevés szabálytalansággal, így uralni tudtuk végig a találkozót. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!