Keresés

Most vagy soha!

Publikálva: 2017.05.19 Frissítve: 2017.05.21 Labdarúgás

Nyernünk kell!

Elérkeztünk az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójához, melyben az MTK Budapest a DVTK csapatát fogadja. Mindkét együttes számára roppant fontos a találkozó, hiszen a mieink 35 ponttal a 11. helyen állnak, míg a borsodiak 36 ponttal a 9. pozíciót foglalják el a tabellán. A két kiesőzónából menekülő gárda eddig 87 alkalommal találkozott egymással a bajnokságban: 46 MTK győzelem mellett 21 döntetlen és 20 diósgyőri siker született.

A piros-fehérek remek formában érkeznek a fővárosba, hiszen utóbbi öt mérkőzésükből mindössze egyet veszítettek el, mégpedig a Haladás ellen, idegenben. Mióta Bódog Tamás átvette a klub irányítását Horváth Ferenctől, azóta remekül játszik a Diósgyőr, főleg otthon: február végén 3-2-re megverte őket az MTK Budapest, azóta nem találtak legyőzőre. Az előző fordulóban a Mezőkövesdet fogadták, és végül 2-0-ás hátrányból felállva sikerült pontot menteniük.

A múlt hétvége a kék-fehérek számára viszont nem alakult jól, hiszen a hajrában botlottak a listavezető Honvéd ellen, balszerencsés körülmények között. Előtte hazai pályán a Fradi fogott ki rajtunk, megszakítva ötmeccses veretlenségi sorozatunkat. Ezúttal nem engedhetjük meg magunknak, hogy kikapjunk, hiszen az a kiesés szélére sodorná együttesünket. 2017-ben a Honvéd, a Paks és a már említett Ferencváros tudta elhozni a három pontot az Új Hidegkuti Nándor Stadionból, de Tamási Zsolt csapata a tabella hátsó felén elhelyezkedő gárdák ellen stabil teljesítményt mutat. Bizakodásra adhat okot az is, hogy ellenfelünket eddig kettőből kétszer sikerült legyőznünk a szezonban: idegenben 3-2-re, míg otthon 1-0-ra nyertünk, méghozzá Poór Patrik góljával.

Gera Dániel már együtt edzett a csapattal, így Nikházi Márk az egyetlen sérültünk, aki térdízületi zúzódás miatt nem léphet pályára korábbi csapata ellen.

A mérkőzésen Szabó Zsolt fújja a sípot, segítői Berettyán Péter, Kóbor Péter, Németh Ádám, Molnár Attila és Lémon Oszkár.

A jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT találhatóak.

OTP Bank Liga, 32. forduló
MTK Budapest – DVTK
2017. május 20. 18:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!