Keresés

Megvan a negyvenes keretünk az ifi BL-re

Publikálva: 2019.09.10 Frissítve: 2019.09.10 Labdarúgás

Klubunk leadta a nevezését az ifjúsági Bajnokok Ligája-sorozatra.

A tornán a hivatalos versenykiírás szerint 2001. január 1. után született játékosok nevezhetők, illetve a csapatok 40 fős keretébe bekerülhet legfeljebb öt olyan 2000. január 1. után született labdarúgó is, aki 2019. szeptember 17-ig az elmúlt két évet az adott egyesületnél töltötte, vagy az elmúlt három évből legalább kettőt az adott egyesületnél, egyet pedig egy, az adott egyesülettel egy szövetséghez tartozó klubnál töltött.

A 40 fős keret módosítására minden mérkőzés előtt egy héttel van lehetőség, ám a keretben nem cserélhető le az öt 2000-es születésű játékos, ez alól kivételt képez a hosszú távú sérülés (legalább 30 nap), illetve a futballista távozása a klubtól – ezek után viszont már nem lehet újra regisztrálni a kikerült sportolót. A csapatoknak minden mérkőzést megelőző napon éjfélig ki kell választania a 20 fős meccskeretet, melyből legalább 14 játékos esetén teljesülnie kell a 2000-es futballistáknál látott két, vagy három éves nevelésre vonatkozó szabálynak. Az öt 2000-es születésű közül egyszerre csak hárman szerepelhetnek a meccskeretben is, az ebben a korosztályban született játékosok neveit vastaggal jelöltük meg.

Íme, a lista (posztok szerint rendezve, ABC-sorrendben, a mezszámokkal együtt)

KAPUSOK:
Velicskó Szabolcs 31
Vukman Donát 1
Winter Dániel 18

VÉDŐK:
Calo Erik 37
Dancs Péter 15
Fekete Krisztián 38
Guth Ádám 25
Helembai Márk 4
Juhász Bálint 27 
Kiss Ákos 24
Lehoczky Roland 13
Sághy Félix 5
Tarjáni Péter 22
Varju Benedek 8
Várkonyi Bence 3
Zana Dávid 12

KÖZÉPPÁLYÁSOK:.
Babinszky Bence 10 
Balogh Marcell 11
Bene Domonkos 35
Biben Barnabás 33
Bíró Márk 40
Buzás László 2
Dóra Donát 19
Holló Péter 17 
Horváth Artúr 29 
Kata Mihály 23
Kovács Máté 26
Kovács Mátyás 36
Kwaku Agyemang 30
Mezei Szabolcs 6
Miknyóczki Ádám 20
Szalka Máté 21
Szőke Gergő 39
Vertetics István 28

CSATÁROK:
Doncsecz Levente 34 
Juhász Levente 32
Sali Roland 14
Suszter László 9
Törőcsik Péter 16
Zuigeber Ákos 7

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!