Keresés

Kétgólos vereség (VIDEÓ)

Publikálva: 2016.01.28 Frissítve: 2016.01.29 Labdarúgás

MTK Budapest - Universitatea Craiova 0-2 (0-1).

Az egyhetes törökországi edzőtábor második felkészülési mérkőzését vívta Belekben az MTK Budapest. Együttesünk kedden, a német Bundesliga másodosztályában szereplő DSC Arminia Bielefeld ellen 1-1-es döntetlent ért el, ezúttal a román első osztályban vitézkedő, FC Universitatea Craiova csapata várt László Csaba fiaira.

Az mieink a Demjén – Szalai, Baki, Talabér, Deutsch – Vass – Szatmári, Vukmir, Varga – Vogyicska, Nikacs összeállításban kezdték a mérkőzést. Rögtön a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést a román csapat, amit a félidő végéig meg is tartott. A 4. percben ellenfelünk beadását tisztázták védőink, majd távoli szabadrúgásukat szedte fel Demjén. A kék-fehérek nehezen bontakoztak ki, először a 8. percben jutottunk el a román kapuhoz, de a védők könnyedén tisztáztak. Két perccel ezután, ajtó-ablak helyzetet puskázott el a Craiova, amikor jobb oldali beadásból lövésük mellé szállt. Ami nem sikerült előbb, az sikerült a 13. percben. Deutschot forgatták meg, a balról belőtt labda átszállt mindenki feje felett, így a hosszún érkező Nunho Rochának nem volt nehéz dolga, a hálónkba fejelt (0-1). Új szerzeményünkhöz, Darko Nikacshoz elvétve került a játékszer, ha meg igen, akkor néha hárman is körbevették, könnyen szerelték. Csapatunk minden próbálkozását blokkolták a Craiova játékosai, a megszerzett labdákkal pedig jól is építkeztek. Már a mi térfelünkön letámadtak, ott kezdődött a védekezésük, és oldalról, valamint középről is folyamatos veszélyt jelentettek Demjén kapujára. A játékrész második felére visszavett kissé a tempóból ellenfelünk, így kiegyenlítettebb lett a játék, de csapatunk továbbra sem jelentett veszélyt az ellenfél kapujára. Gyorsabbak és frissebbek voltak a románok, mi meg nagyon tompán futballoztunk. Elől Vogyicska és Nikacs gyakran váltogatták egymást, de labdát elvétve kaptak. A 40. percben eljutottunk ugyan a román kapuhoz, de életerős lövésünkből nem lett semmi. A félidő megérdemelt, egygólos Craiova vezetéssel zárult.

A szünetben László Csaba két helyen változtatott, Demjén helyén Hegedüs, Vukmir helyett pedig Ramos kezdte ezt a játékrészt.

Kicsit élénkebben indult számunkra a félidő, a 47. percben Vass szabadrúgása kerülte el a román kaput. Ekkor már többet birtokoltuk a labdát, jobban megbecsültük azt, így már nem rohant át rajtunk az ellen. Ramos, Varga, Ramos volt a labda útja, az akció végén a kék-fehérek brazilja hosszan adta be a labdát, így odalett a lehetőség. Az 55. percben ismét átvette az irányítást a Craiova, ekkor nem tudtunk labdákat szerezni, ha mégis, akkor nem jól játszottuk meg azokat. Kapura továbbra is veszélytelen volt együttesünk. A 60. percben, Craiova szöglet után cserélt az MTK Budapest, összesen nyolcat. Vass, és a félidőben pályára lépő Hegedüs, valamint Ramos kivételével mindenki lejött, és Bese, Grgics, Poór, Vadnai, Gera, Kanta, Strestik, és Torghelle léptek pályára. Megváltozott a játék képe, az újak színt vittek a játékba, egyből minőségibb lett a futballunk. Ezután már többet birtokoltuk a labdát, és szépen folyt lábról-lábra a játékszer. A 66. percben Strestik futott el a bal oldalon, de beadása mindenki előtt elszállt. A másik oldalon pedig Ramos forgatta meg védőjét, az ő beadását pedig a román kapus szedte fel. A játékunkra továbbra is jellemző volt azért a pontatlanság, több előre vágott labda nem talált embert. Nagyon nyomott csapatunk, de igazi gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani. A Craiova a mérkőzésnek ebben a szakaszában már leginkább a védekezéssel volt elfoglalva, azt viszont jól csinálták. A 76. percben nem sok hiányzott az egyenlítéshez. Stestik bal oldali elfutás után laposan, a rövid alsót választotta, de leért a román kapus és szögletre tisztázott. Teljesen beszorult a Craiova, elvétve jöttek csak át a térfelünkre, de igazi veszélyt akkor sem jelentettek a kapunkra. Egy helyzetük volt csupán, de Hegedüs szögletre tisztázott. A 83. percben Vass helyét Thiam foglalta el, és mindjárt szabálytalansággal vétette magát észre. A végére feljöttek a románok, amit több veszélyes sarokrúgásuk is jelzett. Már mindenki a hármas sípszót várta, amikor a 87. percben körbepasszolták védelmünket, a bal oldalra átkerült labdát Nicusor Bancu laposan, Hegedüs mellett a hálónkba lőtte (0-2), kialakítva a kétgólos különbséget.

A törökországi edzőtábor, harmadik, egyben utolsó felkészülési mérkőzést, szombaton, a cseh Jihlava ellen játssza együttesünk.

A találkozó végén László Csaba értékelte a látottakat:

– A mérkőzés elérte célját, persze alakulhatott volna máshogy is az eredmény, még akkor is, ha ezeken a találkozókon ez másodlagos. Két csapatot küldtem pályára, a legfontosabb az volt, hogy mindenki megkapja a megfelelő meccsterhelést. Kimaradtak a helyzetek mindkét oldalon, a Craiova kettőt értékesített, ezzel fölénk nőtt. Az utolsó harminc percben több lehetőségünk is volt, de sorra elpuskáztuk azokat. Jó iramú találkozót láthattunk, elvesztettük ugyan, de elégedett vagyok a fiatalokkal is. Az ellenfél kihasználta két nagy hibánkat, de ez is a tanulási folyamat egyik része. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy javuljon a helyzetkihasználásunk. Veszélyes volt az ellenfél, labdavesztésünk után jól kontráztak, mégis középpályán eladott labdából kaptunk gólt. Ebből tanulnunk kell – zárta összegzését vezetőedzőnk.

Fotó: rangado.hu/Vágvölgyi Bálint

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!