Keresés

Kék-fehér ünnepnap a Komplexben (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.11.29 Frissítve: 2016.11.29 Labdarúgás

A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából, ebben az évben is a kőbányai Komplex iskola vendégei voltak az MTK Budapest és az MTK Hungária FC labdarúgói. A speciális tanulási igényű gyerekekkel foglalkozó intézményben, ismét nagy szeretettel fogadták a kék-fehér látogatókat.

Lelkes előkészületek, relikviákkal díszített tornaterem várta az idei MTK-s küldöttséget, mely Víg Klaudia Oláh Adrienn és Gera Dániel labdarúgók, valamint Földvári Dániel szurkolói koordinátor részvételével volt teljes.

A figyelemzavaros, vagy esetenként fogyatékkal élő gyerekek kitörő örömmel fogadták kedvenceiket, akiknek mérkőzéseit hosszú idő óta követik figyelemmel az iskola és az MTK Budapest együttműködésének köszönhetően.

A játékosok gyors bemutatkozását követően, a gyerekek kérdéseket tehettek fel a focistáknak. Gera Danitól és a lányoktól bátran kérdeztek a nebulók, így kiderülhetett milyen ellenfelei vannak csapatunknak a női NB I-ben, illetve több kérdés elhangzott az új stadionnal kapcsolatban is, amit a Debrecen elleni bajnokin már személyesen is láthattak a Kompexes fiatalok. A mai MTK mellett szó esett Hidegkuti Nándorról, Sándor Csikarról és az Aranycsapatról is. A beszélgetés után a megszokott autogramosztás sem maradhatott el, kis papírlapoktól kezdve, labdákon át a pólókig, mindenre jutott az aláírásokból. Megható volt látni, mennyire szeretik a gyerekek az MTK Budapest és az MTK Hungária FC sportolóit és bizony a labdarúgók empatikus hozzáállását is élmény volt figyelni a számukra talán nem túlságosan megszokott közegben.

Természetesen most is a nap fénypontja volt a közös foci az iskola műfüves pályáján, ahol vidám mérkőzést játszottak egymással kicsik és nagyok. Igazi méltó befejezése volt a barátságos találkozónak, amikor a pályán két bottal, de annál nagyobb lelkesedéssel ügyködő Bálint is kapuba talált.

A gyerekek talán még most is pályán lennének, ha nem kötötte volna játékosainkat a szigorú napirend. Idén is bebizonyosodott, különleges kapcsolat köti össze a kék-fehér klubot és a Komplexes gyerekeket, akiknek sportolóink megígérték, sok győzelemmel igyekeznek még megajándékozni őket a szezonban. A résztvevők megbeszélték, jövőre is együtt ünnepelnek a Magyar Labdarúgás Napján.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!