Keresés

Irány az Új Hidegkuti Nándor Stadion!

Publikálva: 2019.05.19 Frissítve: 2019.05.19 Labdarúgás

Véget ér az OTP Bank Liga idei szezonja.

Labdarúgócsapatunk vasárnap a Budapest Honvéd együttese ellen, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban zárja az idei bajnoki szezont. Óriási tétje van az összecsapásnak, ugyanis ha vereséget szenvedünk Supka Attiláéktól, jövőre már biztos, hogy az NB II-ben folytatjuk. Amennyiben sikerül megnyernünk a találkozót, és a DVTK, vagy a Kisvárda nem nyeri meg saját meccsét, biztos a bennmaradásunk. Ha döntetlent érünk el a piros-feketék ellen, akkor a borsodi, vagy a szabolcsi csapat veresége szükséges ahhoz, hogy jövőre is az élvonalban játszhassunk.

A Honvéd számára is fontos az összecsapás, hiszen még reális esélyük van a harmadik hely megszerzésére, ehhez azonban mindenképp győzniük kell. Jelenleg az ötödik helyen állnak, két ponttal lemaradva az Újpest, illetve a DVSC mögött. A városi rivális tavasszal idegenben nem brillírozott, hiszen három vereség mellett három döntetlent ért el vendégként.

A mi együttesünk jó ideje hullámvölgybe került, a MOL Vidi FC elleni vereség már sorozatban a hatodik volt. Legutóbb a DVTK együttesét vertük meg hazai pályán, akkor Gera Dániel volt kétszer is eredményes.

A Honvéd ellen eddig 192 alkalommal találkoztunk az első osztályban, ebből 87 MTK-siker mellett 46 döntetlen, illetve 59 Honvéd-diadal született. Legutóbb tavaly októberben fogadtuk a Honvédot, akkor 1-1-es döntetlennel zárult a rangadó.

Deutsch Bence, Artem Kicsak és Schön Szabolcs továbbra sem bevethető, de a többiekre számíthat Lucsánszky Tamás vezetőedző.

A mérkőzésre 90%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet szurkolóink, a részletek ITT olvashatók.

OTP Bank Liga, 33. forduló
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA
2019. május 19. 17:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!