Keresés

Higgyünk magunkban, és az elvégzett munkában!

Publikálva: 2015.12.10 Frissítve: 2015.12.15 Labdarúgás

A Lantos Mihály Sporttelepen megtartotta – idei utolsó – sajtótájékoztatóját László Csaba.

A kék-fehéreknek a piros-kékek ellen, két nyeretlen mérkőzés után sikerült megszerezni a három bajnoki pontot. Nem túlzás azt állítani, úgy kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér. De nem mehettünk el szó nélkül a csapat előtt álló – idei utolsó – debreceni erőpróba mellett sem, vezetőedzőnk erről is kifejtette véleményét.

– Nem voltunk kevesebbek azokon a mérkőzéseken sem, ahol nem sikerült bezsebelnünk a pontokat – kezdte László Csaba. Sőt, Diósgyőrben és Fehérváron is jobban játszottunk, mint az ellenfél, mégis csak egy pont jött ki abból a két mérkőzésből. A Vasas ellen érezte és tudta is a társaság, ahhoz, hogy megtartsuk jó pozíciónkat, szükségünk van a győzelemre. A hozzáállásunk ugyanolyan volt, mint addig, csak most jöttek a gólok. Ami a diósgyőriek és a fehérváriak ellen nem sikerült, most összejött. A helyzeteink mindig is megvoltak, csak amit most belőttünk, azt előtte nem.

Ezzel kapcsolatban a vezetőedző leszögezte, a Vasas ellen offenzívebb játékot alkalmaztak, ebben kihasználták a lehetőségeiket, és kettőből, két találatot értek el.

– Védekezésben és a középpályán is, a párharcok megnyerése, és a második labdák megszerzése, mind a mi javunkra dőlt el – folytatta. Jobbak voltunk, mint a Vasas, bár megnehezítették a dolgunkat. Jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, ennek köszönhető ez a szép siker.

A sajtótájékoztató második részében szóba került a kék-fehérek előtt álló – idei utolsó – debreceni megmérettetés, ennek kapcsán a vezetőedző megjegyezte:

– Elmondtam a játékosoknak is, hogy még nincs vakáció. Néha azt érzem, hogy az utolsó mérkőzésre hangolódás nehezebben megy a srácoknak, mintha már túl lennénk mindenen. Hosszú szünet következik, de csak az évzáró bankett után. Ma munka, holnap munka, hétvégén pedig nagyon fontos mérkőzés következik. Ezt tudatosítottam a játékosokban, ennek a fejekben is ott kell lenni.  

László Csaba megemlítette még, hogy a Nagyerdei Stadionban lejátszott utolsó mérkőzésről illett volna minimum egy pontot hazahozni, mégis vereség lett a vége. Az együttesnek jobbnak kell lenni abban, hogy a topcsapatok – a Debrecen, a Videoton, és a Ferencváros – elleni mérkőzéseket meg tudja nyerni. Ekkor lehet a nagyok közé emelkedni. Nem elég, hogy sikerült a zöld-fehérek ellen, sikerülni kell most is. Ez is kell ahhoz, hogy a tabella első felében végezzenek a kék-fehérek.

– Minden pontnak óriási jelentősége van, idén nincs olyan, hogy gyenge, vagy erős csapat. Mi, idén a Békéscsaba legyőzésével kínlódtunk, és idáig még nem is sikerült. Ebből is látszik, mennyire kiegyensúlyozott a bajnokság. Ahhoz, hogy a mögöttünk állók előtt tartani tudjuk a távolságot, most is meg kell szereznünk a három pontot.

Csapatunk vezetőedzője kitért hétvégi ellenfelünkre is:

– Az, hogy a DVSC-ben több a sérült, és a formájuk is ingadozóbb, inkább megnehezítheti a dolgunkat, mint megkönnyíti. Tudjuk, mi vár ránk, és azt is, mit játszanak. Akik helyettesítik a maródiakat, mind meg akarják mutatni, érdemesek arra, hogy számításba vegyék őket, megvan bennük az a plusz motiváció, hogy megmutassák, mire képesek. Pont ez adja ennek a helyzetnek a nehézségét. Nem foglalkozom azzal, náluk ki játszik, hosszú a kispadjuk. Akik a pályán lesznek, azok ellen kell megmérkőznünk.

A vezetőedző kijelentette, csak a saját csapatával foglalkozik, majd – zárásaként – rátért a sérültek állapotára is.  

– Kanta játéka még mindig bizonytalan, próbál visszajönni. Sérülését mérkőzés közben szedte össze, a bokája bedagadt. Most már edz, de még nem tudjuk, mennyire bírja a terhelést, tud-e játszani cívisvárosban. Rajta – és a hosszabb ideje maródi Hrepkán – kívül mindenki rendben van. Gera letöltötte kétmeccses eltiltását, visszatér a csapatba. Ha Kanta nem tudja vállalni a mérkőzést, érte is futballozunk majd. A Mikulás meghozta a három pontot a Vasas ellen, kívánom, hogy az előjézuska, Debrecenben hozza meg ugyanezt! Azt megígérhetem, hogy a fiúk mindent megtesznek majd azért, hogy szép félévet zárjunk. Higgyünk magunkban, és az elvégzett munkában – zárta mondandóját a vezetőedző

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!