Keresés

Fókuszban a lila-fehér csapatok

Publikálva: 2015.10.01 Frissítve: 2015.10.01 Labdarúgás

László Csaba megtartotta szokásos, heti sajtótájékoztatóját. Az MTK Budapest vezetőedzője mellett, ezúttal Poór Patrik válaszolt az újságírók kérdéseire. Mester és tanítványa egyaránt értékelte az Újpest elleni legutóbbi bajnoki mérkőzést, valamint előretekintett a csapat előtt álló békéscsabai túrára.

László Csaba a döntetlennel zárult Újpest FC – MTK Budapest találkozó értékelésével nyitotta a sajtótájékoztatót. Elmondása szerint ma már örülni tud a megszerzett pontnak, de azért maradt benne hiányérzet.

– A Szusza Ferenc Stadionban alaposan próbára tettek játékosaim, de az edzői munkában fontos a jó idegrendszer, szóval átmentem a teszten. Viccet félretéve, domináltunk a mérkőzésen és jó csapatmorálról tettünk tanúbizonyságot, így ebből a szempontból teljesen elégedett vagyok, de a kapott gólok előtti koncentráción javítani kell. Pozitív volt a két gól, azzal meccset lehet és kell nyerni idegenben.

A kérdésre, hogy miért a hullámzó teljesítmény és a hektikus mérkőzés, így felelt a szakvezető:

– A korábbiakhoz képest előreléptünk abban, hogy ma már három taktikai felállást is magabiztosan tud játszani a csapat, most éppen a kétcsatáros felállás debütált. Az új játékrendszerekben, még nem teljesítünk tökéletesen, de jó úton járunk. Az alapcsapatban is volt egy-két változás, gondolok itt például arra, hogy Poór Patrik helyet követelt a kezdőben magának, az elvégzett munkájával. Ugyanakkor kell kiemelnem, hogy a most kispadra került Dragan Vukmir továbbra is a keret fontos tagja. Szóval dolgozunk, alakulunk, de óhatatlanul becsúsznak még hibák. Lassan, fokozatosan lépünk előre.

A László Csaba által kiemelt Poór Patriknak szintén kettős érzései vannak az újpesti bajnokit követően, de inkább már a következő kihívásra tekint előre.

– Ma is azt mondom, hogy Újpest első gólját szabálytalanság előzte meg, amit több lila-fehér játékos is elismert a pályán, de persze a szabálytalanság az, amit a játékvezető lefúj. Annak örülök, hogy vissza tudtunk jönni kétgólos hátrányból a mérkőzésbe, viszont a helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyernünk. Mindegy, ez már történelem, most a Békéscsabára kell koncentrálnunk, amely jobb csapat, mint amit a tabella mutat. A Fradi dolgát idén nem nagyon tudták megnehezíteni, a Békéscsaba ellen azonban ők is csak egy szerencsés góllal tudtak nyerni. Nehéz találkozóra számítok, melyen nagy valószínűséggel visszaállnak védekezni majd a hazaiak. A hosszú utazás sem lehet kifogás, nyernünk kell a Viharsarokban.

A vezetőedző sem jutalomjátékra számít a hétvégi mérkőzésen.

– Sokkal nehezebb dolgunk lesz most Békéscsabán, mint akár az élmezőny ellen. Még bennük van a feljutás okozta eufória, de egyben az NB I-es légkörhöz is hozzászoktak. Minden csapat megizzadt ott, a Videoton elleni siker pedig rendkívül sokat jelenthetett nekik. A hibák minimalizálása, koncentráltság kell a győzelemhez és az, hogy az első perctől komolyan vegyük a csabaiakat. Nyerni megyünk, de nem lesz könnyű. Egységes csapatként arathatunk csak sikert.

látott idilli állapot honol most az MTK Budapest háza táján. Arról szóltak a hírek, hogy nincs sérült a keretben. László Csaba az asztal alját kopogtatva erősítette meg az információt.

– Lekopogom, nincs sérültünk. Vass Ádámot sem mondanám annak, de mivel ő rúgást kapott, a korábban sérült bokájára, ezért ő elképzelhető, hogy nem fog játszani, de csak merő elővigyázatosságból.

A sajtótájékoztatón szóba került a Kecskeméttel kötött együttműködés, melyet példaértékűnek nevezett az MTK Budapest vezetőedzője.

– Az együttműködéssel mindkét klub jól jár. A Kecskemétiekkel kötött megállapodás megtisztelő számunkra, de azt gondolom, ők sem véletlenül velünk működnek együtt, hiszen jól működő, eredményes akadémiánk van, így sokat fejlődhet módszereinkkel a kecskeméti utánpótlás. Nekünk pedig figyelni kell minden régióra, hogy tehetségeket találhassunk. Kiemelten fontos lesz ez a közös munka számunkra, a következő négy évben. Köszönjük a meghívást – a válogatott találkozó miatti szünetben sorra kerülő – barátságos mérkőzésre is, amelyre az első csapat teljes keretével érkezünk. Ez azonban csak a jövő, addig is minden erőnkkel Békéscsabára és a három pontra koncentrálunk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!