Keresés

Félévértékelő Hrepka Ádámmal

Publikálva: 2017.01.01 Frissítve: 2016.12.31 Labdarúgás

Lezárult az OTP Bank Liga 2016/17-es idényének őszi szezonja, így ismét félévértékelő beszélgetésre hívtuk az MTK Budapest labdarúgóit, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva tekintsük át a csapat mögött hagyott időszakot. Hrepka Ádám nehéz féléven van túl, de bizakodva tekint előre.

– Hogyan élted meg, milyennek láttad a csapat őszi szezonját?

– Nyilván senki nem lehet elégedett a csapat őszi eredményeivel, holott sok mérkőzés volt, ahol több pontot érdemeltünk volna a megszerzettnél. Ezzel persze már nincs mit kezdeni, tavasszal kell sokkal eredményesebben játszanunk.

– Mennyire vagy megelégedve a saját teljesítményeddel?

– A saját teljesítményemről nehéz beszélnem. Úgy érzem, amikor pályára léphettem, volt egy-két kimondottan jó meccsem, de persze mutattam gyengébb formát is, ráadásul a gólokkal adós maradtam. Sajnálom, hogy elpuskáztam az adódó lehetőségeimet, hiszen a csatárnak legfontosabb és egyben legszebb feladata a góllövés. Fájó, hogy sérülések miatt kimaradt nekem a bajnokság nagyjából harmada, amihez nehéz mit hozzáfűzni. Jó lenne, ha nem hátráltatna semmi, hogy a csapat segítségére lehessek.

– Neked melyik volt az „ősz meccse”, vagy az „ősz pillanata”?

– Ha ki kell emelnem egyetlen meccset, akkor a Vidi elleni győzelmünket mondanám.            

– Mennyire leltetek otthonra az Új Hidegkuti Nándor Stadionban?

– Sajnos nekem még nem volt lehetőségem az új stadionban pályára lépni, de mindenki nevében mondhatom, szuper kis stadionunk lett, remek gyepszőnyeggel.

–19 forduló után tizenegyedik, azaz kieső helyen áll az MTK Budapest. Ez inkább gúzsba kötheti a lábakat tavasszal, vagy plusz motivációt jelenthet a keretnek?

– Tavasszal meg fogjuk mutatni, hogy sokkal előrébb van a helyünk a tabellán. Remélem, nekem is komoly szerepem lehet ebben.

– Szerinted min kell változtatnunk, hogy év végén ne kelljen izgulnunk a kiesés miatt?

– Mindenképpen javítanunk kell a helyzetkihasználáson, hiszen eddig abból sem lett gól, amit már gyakorlatilag mindenki bent látott.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!