Keresés

Feczkó Tamás bemutatkozott (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.06.09 Frissítve: 2017.06.09 Labdarúgás

Két évre írt alá az új vezetőedző.

Pénteken reggel először beszélt az MTK Budapest vezetőedzőjeként a sajtó képviselőivel Feczkó Tamás, aki az első osztályba feljutó Balmazújvárost cserélte a fővárosra. A szakember oldalán Polyák Balázs, a klub sportigazgatója nyitotta a sajtótájékoztatót.

– Tamást mind emberi kvalitásai, mind szakmai múltja alkalmassá teszik arra, hogy átvegye az MTK Budapest irányítását.

Ezután a 39 éves edző vette át a szót, és elmondta, hatalmas kihívás előtt áll.

– Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Óriási célokat tűzött ki a klub, amikért érdemes dolgozni. Jó esélyeket látok arra, hogy rögtön visszajussunk az NB I-be, mert minden feltétel adott ehhez, és ez meg kell, hogy valósuljon.

A Balmazújvárost feljuttató szakembert korábbi munkaadója élesen kritizálta, amiért otthagyta a csapatot, de Feczkó csak pozitív dolgokat mesélt az – immáron – első osztályú együttesről.

– Nagy köszönettel tartozom Tiba Istvánnak, amiért rám bízta a csapatát. Közösen fantasztikus dolgokat vittünk véghez. Minden edzőnek olyan tulajdonost kívánok, mint ő, mert minden idegszálával a csapatot segítette, ezért is voltunk ilyen sikeresek.

A két évre aláíró edző az új játékosaival kapcsolatban még nem tudott mit mondani.

– Egyelőre még senkivel nem tudtam beszélni, hiszen nagyon friss a megegyezésem a klubbal. Nem tudom kik azok, akiknek lejár a szerződése, és kik azok, akik menni szeretnének. Természetesen szeretnénk megerősíteni a keretet, és az esetlegesen távozó játékosok helyére igazolni, hogy elérjük a célunkat.

Ez a cél nem más, mint a feljutás, viszont ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen sok erős gárda játszik a Merkantil Bank Ligában.

Hét-nyolc olyan csapat van, amelyik odaérhet, hiszen tavaly is hat olyan együttes volt, amelyik kiharcolhatta volna a feljutást. A Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Gyirmót, a Győr és az MTK Budapest is erős, ráadásul meglepetéscsapat minden évben van. Szinte egyenlő eséllyel indulnak ezek az együttesek, így nem lesz egyszerű dolgunk.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!