Keresés

Ellenfelet kapunk az ifi BL-ben

Publikálva: 2019.09.03 Frissítve: 2019.09.03 Labdarúgás

Kedden sorsolják az ifi-BL bajnoki ágának párharcait.

Szeptember 3-án, kedden 14:00-tól kerülnek kisorsolásra az ifi-Bajnokok Ligája (UEFA Ifjúsági Liga) bajnoki ágának 1. körös párharcai, ahol az MTK Budapest U19-es csapata képviseli Magyarországot. A sorsolás menete a következő: földrajzi elhelyezkedésük szerint előzetesen csoportokba osztották be a klubokat, melyekből páronként húznak. A húzás sorrendje egyúttal meghatározza azt is, hogy melyik csapat kezd hazai pályán.

Az MTK Budapest lehetséges 1. körös ellenfelei a következők: Real Zaragoza (ESP), APOEL (CYP), Korona Kielce (POL), Gabala (AZE), Sheriff Tiraspol (MDA), Shkëndija Tiranë (ALB), HŠK Zrinjski (BIH)

Az 1. kör kisorsolása után a 2. kör párharcai is beosztásra kerülnek, itt a már megalkotott párosításokat osztják két csoportba, ezekből húznak kettesével az 1. körnél is jelzettek szerint. Az 1. kör mérkőzéseinek oda- és visszavágói október 2-án és 23-án, a 2. kör összecsapásai pedig november 6-án és 27-én kerülnek megrendezésre.

A sorsolást az UEFA.com és az UEFA.tv élőben közvetíti, a végkifejletről pedig természetesen mi is beszámolunk az mtkbudapest.hu oldalon, de honlapunkon a következő időszakban kiemelten foglalkozunk majd az UEFA Ifjúsági Ligával.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!