Keresés

Célkeresztben Törökország (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.01.21 Frissítve: 2016.01.21 Labdarúgás

A Lantos Mihály Sporttelepen megtartotta szokásos, csütörtöki sajtótájékoztatóját az MTK Budapest vezetőedzője, László Csaba.

Lassan befejeződik a hazai felkészülés a kék-fehérek számára, a csapat hétvégén megkezdi egyhetes törökországi edzőtáborozását, ahol három edzőmérkőzést játszik. A vezetőedző is ezzel kezdte:

– Az utazókeret kialakult, de ezt csak a pénteki edzés után hirdetem ki – kezdte László Csaba. Huszonhárom játékos jön velünk, azok, akikre tavasszal is számítunk. A felkészülésünk eddigi szakaszában elvégzett munka megfelelő volt, Hrepkát leszámítva nincs sérültünk, ez fontos tényező. Neki még mindig gondot okoz az ősszel összeszedett bokasérülés, porcleválása is van, ez megnehezíti a mozgását. Gólerős szélső, fájó pont, hogy ilyen hosszú időre kiesett.

Vezetőedzőnk – kérdésre válaszolva – Darko Nikaccsal kapcsolatban leszögezte, jó futballistáról van szó, mindig megjátszható, jó karakter, igazi csapatjátékos. Új szerzeményünk az elmúlt héten került a kék-fehérekhez, vannak még lemaradásai, amit még be kell ugyan pótolnia, azon dolgozik a stáb, hogy ez sikerüljön neki. Könnyen megszokta az új közeget, bizonyítani akar, de majd a pályán kell megmutatnia, mit tud. Torghellével és Ramosszal értékes tagja a támadósorunknak. Három karakter, három egyéniség, jól kiegészíthetik egymást, és együtt is pályán tudnak lenni.

A sajtótájékoztató második részében, László Csaba kifejtette a törökországi edzőtáborról is elképzeléseit:

– Vannak mérkőzések, amire sokan mondják, nem számít az eredmény. Dehogynem. Minden találkozó számít. Az edzőmérkőzések azért vannak, hogy kipróbáljunk újdonságokat, de ha ez működik, akkor ez az eredményben is megmutatkozik. Pozitív visszajelzést ad a csapatnak a győzelem még ezeken az összecsapásokon is, a vereség pedig rossz üzenet, azt sugallja, hogy valami nem működik, ez nyomot hagy a fejekben. Ezért is kell jól szerepelni Törökországban, a felkészülési találkozókon is. Megfelelő az összeállított program, arra szolgálnak majd a mérkőzések, hogy az automatizmusokat tökéletesítsük, az új dolgokat pedig kipróbáljuk.

Vezetőedzőnk elmondta, hogy az összes tesztet elvégezték labdarúgóink, jelen pillanatban abban az állapotban van minden játékosunk, amiben ilyenkor lennie kell. Kérdésre válaszolva az átigazolásokkal kapcsolatban megjegyezte:

– Nem vagyok híve a próbajátékosoknak, vagy akarunk valakit, vagy nem, célirányosan kell keresni. Ezért találtuk meg Nikacsot is. Vannak játékosok, akik szerepelnek a listámon, de ez már a következő bajnoki idényre is igaz. Fontos, hogy ha elmegy tőlünk valaki, ne akkor kezdjünk kapkodni, hanem legyen meg helyette az, aki kell nekünk. A tervszerűség a legfontosabb. Elsősorban fiatal magyar játékosokban gondolkodom, ezért alulról is építkezünk, nálunk edz már Szalai, Vogyicska, Talabér, Szatmári István, és Demjén is. Ők építik majd a jövőnket – zárta gondolatait vezetőedzőnk.     

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!