Keresés

Bólintottak a szélsők

Publikálva: 2017.11.08 Frissítve: 2017.11.07 Labdarúgás

Szuhodovszki Soma és Szabó Dominik is fejjel volt eredményes a DEAC ellen.

Szuhodovszki Soma alapembernek számít Pölöskei Gábor csapatában. A 17 éves szélső az előző idényben 25 mérkőzésen kapott lehetőséget, idén pedig mind a 13 mérkőzésen pályára lépett, és a Magyar Kupában is kerettag volt az Iváncsa KSE elleni mérkőzésen. Tőle kértünk értékelést a DEAC elleni győzelmet követően: – Örülünk a győzelemnek, kellett a javítás a Tállya elleni vereség után. Az első félidőben végig domináltuk a játékot, az utolsó 5-10 perc volt, amire kiengedtünk. Félidőben rendeztük a sorokat, jól jöttünk ki, megszereztük a második gólt, és ennek hatására már meg tudtunk nyugodni.

A mérkőzést követően a vezetőedzőnek maradt hiányérzete a helyzetkihasználás miatt, ezt Soma sem látta másképp: – Lehetett volna simább is, az utolsó passzok, a helyzetkihasználás nem volt rendben, ha jobban figyelünk, akkor kevesbé kellett volna izgulni.

Somának az ötödik, Dominiknak az első fejjel szerzett találata volt a Debrecen elleni. Felmerül a kérdés, hogy mennyire volt ráhatása egymásra a két játékosnak: – Nem hiszem, hogy tőlem tanulta, bár ki tudja... Edzéseken szoktuk gyakorolni, ennek látható az eredménye az idei szezonban.

Szabó Dominik szintén az előző idényben mutatkozott be a második csapatban, igaz csak egy mérkőzésen. Idén már tizenegyediknél jár, így lassan kezdi megszokni a felnőtt futballt. Technikai képzettsége és sebessége miatt nem kímélik őt az ellenfél játékosai, de az idő előrehaladtával egyre jobban állja a sarat a 19 éves szélső, aki harmadik gólját szerezte a DEAC ellen: – Játszós csapat volt az ellenfél, fizikálisan nem voltak túlzottan erősek, kevés volt a rutinos játékosuk. Nem álltak be védekezni, ez feküdt nekünk, és fokozatosan felőröltük őket. Az első félidő végén volt öt perc, amikor több lehetőségük volt, a második félidőre viszont már nem volt kérdés a győzelemmel kapcsolatban.

Harmadik találatát szerezte, de az első fejesgólja volt, így már ő is feliratkozott Soma mellé a fejjel veszélyes szélsők sorába: – Balról jött a beadás, teljesen üresen maradtam a jobb szélről befutva, gondoltam megpróbálom, jól jött a labda, sikerült a kapuba fejelnem. Hetente gyakoroljuk a fejeseket edzéseken, Somának is rendszeresen sikerül veszélyesen odaérni, reméljük ő is és a többiek is sok gólt szereznek még akár fejjel, akár lábbal.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!