Keresés

Az MTK két bajnokára emlékezünk

Publikálva: 2016.03.21 Frissítve: 2016.03.21 Labdarúgás

108, illetve 126 évvel ezelőtt március 21-én született az MTK (avagy a Hungária) két nagy bajnoka, Kalmár Jenő és Kertész Vilmos.

Kalmár két időszakban is játszott a kék-fehéreknél, de mellette a légiósok életet is kipróbálta Franciaországban. Magyar bajnoki címet, az 1928/29-es szezonban ünnepelhetett. Játékos-pályafutásánál talán csak edzői karrierje volt fényesebb. Bajnokságot nyert a Csepellel és a Honvéddal, összesen négy alkalommal, illetve izraeli kupagyőztes lett a Hapoel Tel-Aviv együttesével. A hatvanas évek végétől spanyol csapatokat irányított, egészen 1980-ig. Tíz évvel később hunyt el Malagában.

Kertész (Kohn) Vilmos igazi sportcsalád tagja volt. A sportsajtóban csak Kertész II. néven emlegették a válogatott labdarúgót. A magyar foci hőskorának egyik emblematikus alakja volt. A nemzeti csapat zömök jobbösszekötőjeként, később jobbfedezeteként lett világhíres. Összesen 47-szeres válogatott volt, ezeken a találkozókon 11 gólt szerzett. Két testvére szintén labdarúgó volt, Kertész III. Adolf és Kertész I. Gyula egyaránt pályára léptek a válogatottban is.

Vilmos meseszerűen gyors karriert futott be. 19 évesen az MTK harmadik csapatából két hónap alatt válogatott lett, és egészen 34 éves koráig számítottak játékára. 1908-1924 között 257 alkalommal játszott az MTK-ban és 53 gólt szerzett. Taktikailag és technikailag is kimagasló játékos volt. Színes játékú labdarúgó, aki képes volt könnyelmű cselekbe bonyolódni, amik nagy számban bejöttek. Népszerűsége megközelítette Schlosserét. Idősebb korára, tudása és harci kedve csak nőtt, ennek jó példája az is hogy pályafutása vége felé játszotta legemlékezetesebb mérkőzéseit.

Pályafutás végeztével Egyiptomban és Ausztráliában kezdett edzősködni.

Legfőbb sikerei:

– kilencszeres magyar bajnok (1913-14, 1916-17, 1917-18, 1918-19, 1919-20, 1920-21, 1921-22, 1922-23, 1923-24)

– négyszeres magyar kupagyőztes (1910, 1912, 1914, 1923)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!