Keresés

Az első hazai győzelem! (VIDEÓ + GALÉRIA)

Publikálva: 2017.03.11 Frissítve: 2017.03.12 Labdarúgás

Tamási Zsolt csapata először nyert a tavaszi szezonban hazai pályán.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest – Vasas FC 1-0 (1-0)

Gólszerzők: Ramos (42.)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2971 néző

Vezette: Bognár Tamás (Albert, Horváth, Németh, Gaál, Buzás)

MTK Budapest: Petkovics – Baki, Poór, Grgics, Vadnai – Vass, Vogyicska (Nikházi, 69.), Kanta – Kolomoec (Borbély, 90.), Torghelle, Ramos (Gera, 75.)

Vezetőedző: Tamási Zsolt

Vasas FC: Nagy – Ristevski, Vaskó, Burmeister – Hangya, Berecz, Korcsmár (Kleisz, 45.), Szivacski – Remili (Gaál, 61.), Saglik, Ádám (Király, 68.)

Vezetőedző: Michael Oenning

A mérkőzés kezdete az egyesület azt a Kanta Józsefet köszöntötte, aki a Paksi FC elleni mérkőzésen megszerezte a 100. élvonalbeli gólját.

A találkozó kezdeti szakaszában nehezen jutottak el a kapukig a felek, mezőnyjáték folyt, így az első tíz percben néhány ápoláson kívül nem történt említésre méltó esemény. Az első nagyobb lehetőség a 18. percben adódott, amikor Ádám próbálkozott tizenhatról, de a rövid alsóba tartó lövését Petkovics magabiztosan szögletre ütötte. A montenegrói kapust a válogatottja szövetségi kapitánya, Ljubisa Tumbakovics a lelátóról figyelte, csak úgy, mint Bernd Storck, aki a magyar játékosok miatt látogatott ki az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.

A Vasas helyzete után megélénkült a játék: előbb Kolomoec tört be a tizenhatoson belülre, és adott középre veszélyesen, majd Kanta szabadrúgását Ramos fejelte kapufára. Röviddel ezután, a 31. percben Kanta lőhetett szabadrúgást éles szögből, de próbálkozását Nagy kitolta a rövid sarokból.

Tíz perccel később meglett az eredménye a hazai fölénynek, ugyanis Kanta újabb szabadrúgása után Ramos elé pattant a labda, aki kicsavarodott testhelyzetből ugyan, de bele tudta tenni a lábát a játékszerbe, ami becsorgott az angyalföldi kapuba. Ezután már egyik csapat sem tudott újítani a félidőig, így 1-0-ás MTK Budapest előnynél következett a nagyszünet.

A szünetben kiváló vívóinkat, Muhari Esztert Garam Nórát és utóbbi edzőjét, Gárdos Gábort köszöntötte az MTK Baráti kör képviselője és Deutsch Tamás. Előbbi egyéniben ezüst, csapatban pedig aranyérmet szerzett a plovdivi Európa-bajnokságon, míg utóbbi remek idei teljesítményének köszönhetően már a 40. helyre jött fel a világranglistán.

A forduló után a Vasas igyekezett nyomást helyezni az MTK-ra, míg Tamási Zsolt együttese gyors kontrákra rendezkedett be. Ennek ellenére igazi nagy helyzet a 65. percig nem alakult ki, ekkor Ramos léphetett ki a bal oldalon, de centerezését sikerült a vendégeknek szögletre menteniük. Három perccel később Kanta egy taktikai faltért sárga lapot kapott, ami neki az ötödik volt idén, így nem játszhat a csapat következő mérkőzésén, a Gyirmót ellen.

Oenning már a 68. percre kihasználta mindhárom cserelehetőségét, és igyekezett biztatni csapatát, hogy menjenek előre, de a kék-fehérek szervezett védekezését nem igazán sikerült a Vasasnak feltörni. A 88. percben Kolomoec eldönthette volna a mérkőzést, amikor egy az egyben vihette Nagyra a labdát Torghelle passza után, de hosszan tolta meg, így a Vasas kapusa könnyedén hárított. Ezután már egyik csapatnak sem sikerült helyzetet kialakítania, így az MTK Budapest megszerezte idei első, hazai győzelmét.

Tamási Zsolt: – Nagyon jól felkészültünk a Vasasból, de meg kell emelnem a kalapom a játékosaim előtt, mert remekül végrehajtották azokat, amiket kértem tőlük. Nem emlékszem rá, hogy igazán nagy helyzete lett volna a Vasasnak, ami a védekezésünket dicséri. 1-0 után azt éreztem, hogy többször eldönthettük volna a mérkőzést, de ez nem sikerült, így végig izgalmas volt a találkozó. Összességében szerintem megérdemelten nyertünk.

Michael Oenning: – Először is gratulálok az MTK-nak. Fantasztikus stadionban játszottunk olyan mérkőzést, ahol az első félidőben mindkét csapat bátran jött előre, aztán a hazai gól új irányt adott a meccsnek. Ezután igyekeztünk támadni, de a szélről nem igazán tudtunk úgy veszélyeztetni, ahogy szoktunk, mivel az egy-egy elleni szituációk nem sikerültek.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!